Bayer Zsolt - Fotó: YouTube
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A jobboldali újságírók ezen a héten is összeültek gyűlölködni a HírTV képernyőjére.

Ezúttal vakcinaügyben okoskodtak a Sajtóklub című műsorban a jobboldal megmondóemberei, akiktől ezen a héten is megtudhattuk, miért hülye minden ellenzéki.

Most éppen azt nehezményezték, hogy a fidesz-hívőkön kívül miért nem bíznak az emberek az orosz és a kínai vakcinában.

Megfogalmazták azt, hogy a 10 millió fociedző országa után a 10 millió virológus országa lettünk, majd sopánkodtak azon egy sort, hogy kőművesek okoskodnak vakcinaügyben.

Nos egyrészt, szerintem egy kőművesnek is joga van eldönteni, hogy milyen vakcinával oltatja be magát, másrészt komoly kutatók is aggodalmukat fejezték ki a „keleti” vakcinákkal kapcsolatosan.

De persze a magyar kutatók aggodalmait elintézték egy „elvtársazással”. Vagyis az a kutató aki kételkedik, az csak komcsi lehet.

De Bayer annyira belehergelte magát a fröcsögésbe, hogy kijelentette:

Dafke, orosz vagy kínai vakcinával fogom beoltatni magam, amelyik előbb elkészül

Várjuk!


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS