Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Amikor már azt gondoltuk hogy ebben az országban ilyesmi nem történhet meg… de bizony megtörténhet. Egyszerűen nincsenek szavak arra, amit ezután lehet mondani. A jobboldalnak vissza kellene fognia a kutyáit, mert nagy baj lesz.

A Hétköznapi Csalódások nevű punk zenekar egyik fellépőjét verték meg feltehetőleg szélsőséges jobboldaliak, azután hogy “véletlenül” fellépési lehetőséget kaptak abban a programban, amelyet az állam biztosít a koronavírus járvány idején a “baráti, hozzá lojális” zenekaroknak.

Aki nem ismerné a punk bandát, ők énekelték a “Viktor, savanyú a narancs” refrénű dalt és 2012-ben a koncertturnéjukat Kapd Be Vik-tour néven tartották meg.

De nézzük mi történt az ominózus erőszakba torkolló koncert után. A zenekar az alábbi történetet osztotta meg hivatalos facebook oldalán:

“Kicsi vagyok,
Székre állok,
Onnan egy nagyot kiáltok;
Fideszesek, a kurva anyátok!”

Maffia kormányunk kihasználva a világjárványt, kiteljesítette tolvajlását és cserbenhagyta állampolgárait [..] A könnyűzene állítólagos megsegítésére előrukkoltak a Raktárkoncertek elnevezésű, elhibázott koncepciójú mutyival.

De hiba csúszott a rendszerbe, mivel rábízták pár fesztiválszervezőre 100 banda bejuttatását. Ez a lista úgy állt össze, hogy a felkért fesztiválszervezők leadtak 100 nevet, hogy náluk kik lettek volna a programban.

Pár tökösebb beírta a HétköznaPI CSAlódások, 30 éves punk banda nevét is. Persze nem mindenki merte, de mi ezt is megértjük. Ami viszont tény, hogy itt az elmaradt rendezvények fellépőinek nevei kerültek a listára, nem a haveroké. […]

Egészen elképesztő, hogy kiderül, konkrétan politikusok figyelik a háttérből a dolgot, hogy belső viszály alakult ki abból, hogy bekerültünk, és egy szerény szeletet elviszünk a tortából.

Főnök kezd el hívogatni, közvetíteni, hogy csillapítsa azt, amit alapvetően nem is kéne irányítani. Majd elkezdenek szerződéssel kiszorítgatni. Persze nem abból a fából faragtak minket…

Csodás, amikor telefonon hívogatnak alkalmazottak, és nekik kellemetlen, hogy ki kéne hagyni számokat, amikor azzal keresnek meg, hogy retteg a vezetőség a balhétól (kérem?), stb. Mindig akkor hívnak telefonon, amikor nem akarják, hogy írásban nyoma maradjon…

Aztán nagy nehezen megállapodunk, kitűzzük a felvétel időpontját.

[…] Ferinek (a frontember, Megyeri Ferenc szerk.) van évek óta egy fellépőruhája, egy sima fekete póló, amelynek nagy kövér fehér betűkkel ennyi van írva a mellkasára: SOROS.

Feri ebben a pólójában jelent meg a Raktárkoncerten. Mindenki tök kedves és rendes volt velünk, a technikusok röhögtek, többen, azt mondták velünk vannak, meg ilyenek…

[…] Felvétel elején kamerapróba, stúdióhang beszól, kis türelmet kér. Vezető technikus, mint küldönc megjelenik, az a kérés, hogy le kéne venni a pólót. Feri: NEM. […]

Vittünk magunkkal egy bohócot, beöltözve, sminkesek által kifestve, parádés volt. Rohadt jó dumákat nyomott, semmi direkt politika, de odafirkálás gazdagon, leginkább a fidesz szlogeneket visszamondva. Egyébként egy hivatásos színészről beszélünk.

Ezt a bohócot elverték a szombati fellépés után, hétfőn, fényes nappal a lépcsőház bejáratában olyan, a köznyelv fogalmazása szerint “kubatov emberei” típusú (hova gondolsz) szekrényhátúak, öten.

Pont akkor, micsoda véletlenek vannak. Szombaton a vírushelyzetre hivatkozva mindenkinek le kellett írnia a nevét és adatait egy papírra a helyszínen, majd hétfőn, mikor ment haza, ott álltak a kapualjban, és annyit kérdeztek tőle, mint a produkció egyetlen fővárosi tagjától, hogy te vagy az a színész gyerek?

Igen, színész vagyok, és se szó, se beszéd, le a földre és ütötték, rúgták. Majd minden félelem nélkül, nem sietve távoztak. Amúgy azt már a helyszínen is mondta egy hölgyemény, hogy a bohóc vállalhatatlanabb volt, mint a zenekar. És az utolsó dalt biztos nem vágják bele (Viktor), mert az durva. Hát jó.[…]

Tudod csak mi maradt ki belőle? A bohócunk teljesen, és a kormány szempontjából cikinek tartott számok, Viktor, Abszurdisztán, G*ciország, stb. De amin b*-zartam, hogy láthatóan úgy vágták az anyagot, hogy Feri pólóján a SOROS felirat ne nagyon látsszon, és persze, vagy ezt kapjátok vagy semmit, szólt lényegében az ukáz, ismét csak telefonon, szóval jobb lenne, ha jóváhagynánk.

Annyira paráztak, hogy megint kerülték az írásos kommunikációt, és a főnök hívogatott többször is, és ismét rá kellett döbbenni, hogy ezek hogy be vannak szarva, egy súlytalan, underground, punk produkciótól, hogy külön vagyunk kezelve, meg minden. Szánalomhegyek.[…]

Amikor írom e sorokat, leellenőriztem a hivatalos felületeket, és a weboldalon is csak mi vagyunk így… le is mentettem.

A történet rövidített verziója a zenekar által leírtaknak. A teljes sztorit ide kattintva érheti el az zenekar hivatalos oldalán.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: