Megosztom másokkal is:
  •  

A többi egyetem elleni támadás mellett látlelete a magyar felsőoktatás ideológiai lepusztításának az SZFE ügye, amit egy új kormány részeként jövőre visszafordítana az MSZP

– hangsúlyozta dr. Hiller István, a párt országgyűlési képviselője, oktatási szakpolitikusa kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„A jelenlegi intézmény nem biztosítja az autonómiát, nem biztosítja a művészet és az oktatás szabadságát” – emlékeztetett Hiller.

Jelezte, jövőre, egy sikeres kormányváltás után a tudományegyetemek mellett az új, köztársaságpárti kormány az SZFE autonómiáját is visszaadja.

Készen állunk arra, hogy létrehozzuk és megalapítsuk a színház- és filmművészeti szakma érdekében és számára a szabad, autonóm, új, modern, államilag fenntartott egyetemet.

Azt üzenjük, hogy tartsanak össze, maradjanak együtt, őrizzék és fejlesszék a tudásukat, hiszen bátor és igazságos harcot vívnak, noha tanulni jöttek – emelte ki a volt oktatási miniszter.

„Garantáljuk, hogy szabad lesz az új egyetem, a politika nem fog beleszólni abba, amit rendezők, színészek, oktatók sokkal jobban tudnak” – ígérte.

Hozzátette, addig is folyjon a tanítás a volt tanárokból és diákokból alakult freeSZFE műhelyben, hiszen a majdani új egyetem minden elvégzett oktatást be fog számítani a fiatalok eredményébe.

Hiller István figyelmeztetett, a kormány fideszes alapítványoknak igyekszik átjátszani az egyetemeket, amely folyamat eredményeként megszűnhet a vidéki állami felsőoktatás, ezért sürgősen meg kell akadályozni, hogy az állam kivonuljon a magyar felsőoktatásból.

„A Covinusnál azt mondták, hogy ez lesz a teszt. A szakma véleménye szerint legalább három tanévnek kell eltelnie egy felsőoktatási intézményben ahhoz, hogy tényleges tapasztalatokkal bírjunk. Messze nincs még három év, mi ez a nagy sürgősség? Mi ez a nagy siedelem?” – tette fel a kérdést.

„Minket az érdekel, hogy hogyan lehet a magyar felsőoktatás színvonalát emelni, és a szabadságot biztosítani. A jó egyetemhez 3 dolog kell: tehetséges hallgatók, felkészült, és nagyszerű oktatók, és autonómia, szabadság” – húzta alá.

A szocialista politikus szerint mindez most sérül. „Attól szabad egy egyetem, hogy a politika nem dumál bele!

Hogy a fizikus professzor jobban tudja a fizikát, mint a minisztériumi főosztályvezető. (…) Egy egyetem legfontosabb célja az kell, hogy legyen, hogy a következő nemzedéknek átadja a tudást” – foglalta össze az MSZP oktatási szakpolitikusa.


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --