Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Váratlanul lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének – írja a 444.

A portál szerint a hongkongi tőzsdén kiadott közleményekből derült ki:

Nemcsak Li Zhiming, a Sinopharm nevű, állami tulajdonban lévő nagy kínai gyógyszergyár igazgatósági elnöke távozott, hanem Li Hui, a cégcsoport igazgatója, egyben az ellenőrzési részleg feje is.

Mindkét topmenedzser „személyes okokra” hivatkozott, a valós okokról egyelőre nem tudni. Az esetről beszámoló lapok több helyen is megemlítik, hogy a lemondásokhoz nem fűztek magyarázatot,  így az iparágon belül csak találgatnak, hogy a dolognak köze van-e a cég által gyártott koronavírus-vakcinákhoz.

A 444 szerint a Sinopharm-holdingba tartozó, CNBG nevű cég két vakcinát is kifejlesztett.  Mindkettő a klinikai tesztelés harmadik fázisában tart, de mindkettő megkapta a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól.

A kínai sajtó ezeket néha „a pekingi és a vuhani” néven említi, de sajtóhírek alapján ezek valamelyikéből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is.

Erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában:

„Utóbbi már itt van, milliónyi adagban, már csak a magyar egészségügyi hatóság döntésére várnak.

Most is kint vannak Pekingben az embereink, és az Operatív Törzs ülésén elhangzott: nincs kockázata annak, hogy az ottani oltóanyag beadásával nagyobb kárt okoznák, mint amit a betegség okozott. (…) A hatóságokat arra kérem, körültekintően, de a lehető leggyorsabban döntsenek!”

A kínai állami média egyébként ma jelentette, írta a magyar portál, hogy a kutatási eredmények szerint a Sinopharm vakcinájának – itt sem derül ki, a kettő közül melyiknek – nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra sem.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: