Hadházy hatalmas botrányt robbantott – Müller Cecíliát „csípte nyakon”

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A politikus közösségi oldalán közölte mindezeket az információkat amelyeket változtatás nélkül közlünk.

Müller Cecília szintet lép: már nem csak a járvány adataival titkolózik, hanem az általa vezetett intézmény EU-s támogatásaival sem hajlandó elszámolni.

Az elmúlt években sokszor történt olyan, hogy az általam feltett kérdésekre nyakatekert indokokkal megtagadta a választ valamelyik intézmény vezetője.

De olyat, amit a tisztifőorvos csinált, egyikük sem engedett meg magának: a kérdések közül az egyiket egyszerűen átugrotta, mint egy rossz diák a dolgozatban…

Az EU-s projekteket herdálását persze sok intézménynél próbálták takargatni, de a szerződések alapadatait (kivel, mire és mennyiért szerződtek) eddig MINDENHONNAN megkaptam. Kivéve most Müllertől.

Négy kérdést tettem fel neki, ebből a másodikat, a számára ezek szerint legkellemetlenebbet egyszerűen átugrotta – nem válaszolt arra, kivel szerződtek 75 millió forint elköltésére.

Persze a negyedik kérdésre adott „válasz” sem semmi. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy az egyetlen alkalommal közzétett nevetséges térkép készült-e a 75 milliós projekt keretén belül. A válasz: A KÉRT ADATTAL NEM RENDELKEZÜNK

Az már nem is meglepő, hogy a harmadik kérdésre adott válasz is csak maszatolás. Az ott megadott linken ugyanis alig tudunk meg többet arról, hogy milyen programra költöttek 75 millió forintot, ami a leírás szerint annyit tud, hogy térképen ábrázolja, hogy helyileg hol van sok egy fertőző betegségből… Előzmények itt:

Müller egy másik, 11 milliárdos projektre adott válasznál egyszer már eljátszotta a hülyét erről itt olvashat (kattintson)

A harmadik nagy projektről viszont valamilyen véletlen folytán találtam néhány részletet, erről hamarosan Korrupcióinfón fogok beszámolni.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours