Most éppen egy miniszter adta be a lemondását Orbánnak, de egyenlőre a helyén marad, miután Orbán nem fogadta el a lemondást.
Deutsch Tamás lemondásáról bővebben itt olvashat (kattintson)
Tavaly év végén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter benyújtotta a lemondását, de Orbán Viktor ezt nem fogadta el, és közölte a miniszterrel: továbbra is számít a munkájára – írja a 444.hu.
Palkovicsot 2018-ban tette Orbán az újonnan alakult Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) élére.
Ide tartozott több stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházás, az energiastratégia, és az uniós fejlesztési források elosztásának felügyelete is hozzá került, 2019 nyarán pedig átvette a felsőoktatás felügyeletét is.
A miniszter a CEU kiszorításán még államtitkárként kezdett dolgozni, majd lényegében egymaga számolta fel a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek autonómiáját.
A 444.hu azt írja, a levegő 2020 nyarán kezdett fogyni az innovációs miniszter körül – a kormány ekkor döntött arról, hogy a Corvinus mintájára több nagy magyarországi egyetem gazdálkodásának felügyeletét is magánalapítványokra bízza.
Bár a koncepció Palkovics elképzeléseit tükrözte, de a személyi kérdésekben a miniszter már nem kapott akkora szabadságot, mint amire számított.
A kuratóriumokban ugyanis több, egymástól független érdekcsoport és politikus szerzett fontos pozíciókat – egyedül az ITM által támogatott jövőfesztivált szervező Böszörményi-Nagy Gergelyről mondják a folyamat ismerői, hogy Palkovics szándékával egybevágóan lett a MOME-t felügyelő alapítvány feje, minden más egyetem kikerült az ITM informális befolyása alól.
Palkovics emellett elvesztette az EU-s pénzek felügyeletét is: októberben a Miniszterelnökségről az ITM-be helyezték Ágostházy Szabolcsot, Gulyás Gergely miniszter addigi kabinetfőnökét, hogy átvegye az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkári pozíciót, de Ágostházy hamarosan visszatér a Miniszterelnökségre az államtitkársággal és az uniós pénzek felügyeletével együtt.
A 444.hu információi szerint Orbán Viktornak a 2022-es választások miatt különösen fontos az uniós pénzek politikailag megfelelő kiosztása, ezért nem akarta rábízni a kasszakulcsot Palkovicsra, aki nem is pártpolitikus.
Orbán emellett felmentette pozíciójából a kiemelt informatikai beruházásokról dönteni hivatott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) egyik tagját, Palkovics régi barátját és üzlettársát, a Neptun- és KRÉTA-rendszereket is szállító Fauszt Zoltánt, az ITM-ben pedig leváltották Palkovics két államtitkárát is, az energia- és klímaügyekben illetékes Kaderják Pétert, és a fenntarthatóságért, azon belül is elsősorban a hulladékgazdálkodásért felelős Boros Anitát.
A minisztérium közleménye szerint a két államtitkárság helyett egy harmadik jön létre, amit Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkára visz majd.
Kaderják leváltásával az ITM szakmai vonala gyengült, ami többek szerint üzenet Palkovicsnak is, hogy a választás közeledtével a politikai kormányzás elsőbbsége már nem lehet kérdés.
A 444.hu úgy tudja, a sok miniszterelnöki beavatkozás végül odáig vezetett, hogy Palkovics december utolsó napjaiban benyújtotta lemondását, de Orbán ezt nem fogadta el, és azt kérte miniszterétől, hogy folytassa a munkát.