Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a Kúria épülete előtt 2018. június 20-án - Fotó: Népszava
Megosztom másokkal is:
  • 540

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke volt a Spirit FM vendége, ahol kijelentette,  az ellenzéknek a határon túli területeken is kell kampányolni. Minden jel szerint az ellenzék be akarja venni a Fidesz legfontosabb bástyáját.

Az MSZP szerint azokban az egyéni körzetekben kellene előválasztást tartani, ahol korábban nem volt ellenzéki győzelem, és a határon túli szavazók körében is kell majd az ellenzéknek kampányolni- többek között erről beszélt Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Spirit FM Pártállás című műsorában tartott évértékelőjében.

Aktualitások kapcsán szóba került a választási törvény módosítása, és az, hogy a Fidesznek vajon mi érdeke lehet az ellenzék egy listára tereléséhez. Tóth Bertalan szerint a módosítás kapcsán két nagy tömb fog versenyezni egymással, és az érdek mögött ő azt látja, hogy a Fidesznek szüksége lesz akár szélsőséges kispártok szavazataira, például a Mi Hazánk szavazóira.

Tóth szerint ki fog derülni, hogy ki ellen irányul maga a módosítás, az ő stratégiájukon viszont nem változtatott, mert közös jelöltekkel közös listán akartak indulni.

Nemcsak a közös lista a fontos, hanem a közös program, vízió kérdése, valamint készülnek az előválasztásra, ami óriási innovációt jelent. Az MSZP-nek az az álláspontja, abban a körzetben, ahol ellenzéki országgyűlési képviselőt megválasztottak, ott már szavaztak a kérdésről, így azokban a körzetekben kellene előválasztást tartani, ahol nem volt ellenzéki győzelem. De azt fogják támogatni, amiben megállapodás lesz.

A miniszterelnök személye kapcsán viszont mind a 106 választókerületben kellene szavazni.

A Závecz Research és a Publicus is azt mérte, hogy egy közös ellenzéki lista legyőzné a Fidesz listáját- Tóth Bertalan leszögezte, hogy ők abból indulnak ki hogy 199 fős a parlament, így 101 mandátummal lehet többséget szerezni. Emlékeztet arra, hogy ez egy belföldi szavazókra vonatkozó felmérés, a határon túli szavazókat nem veszi figyelembe.

Ugyanakkor a választói törvény módosítása számos érvénytelenségi okot kivett a levélszavazatokból, ezért Tóth több határon túli szavazatra számít. Ennek kapcsán meg is jegyezte, hogy az ellenzéknek a határon túli területeken is kell kampányolni.

Az ellenzék gyakran hangoztatja, hogy a Fidesz számára lejt a pálya az egyéni választókerületek meghúzásánál- Tóth Bertalan szerint nem csak ezen a területen, hanem az egész választási rendszerben, ez a plakátolástól, kampányfinanszírozástól kezdve a kampányfinanszírozáson át mindenre kiterjed.

Nem tartja esélytelennek ennek ellenére, hogy az egyéni választókerületekben a mandátumok többségét megszerezzék, valamint azt sem, hogy akár úgy alakuljon az eredmény, hogy a Fidesz által alakított szabályok nekik kedvezve több mandátumot hozzanak. Ezek formai kérdések, ennél fontosabb, hogy egy tartalmi egység legyen a pártok és indulók között- hangsúlyozta Tóth Bertalan.

Gyurcsány Ferenc a Harcosok Klubjában korábban azt mondta, hogy nagyobb egység van a mostani ellenzéki pártok között, mint az ő kormányzása alatt az MSZP és SZDSZ között volt. Tóth Bertalan ezt megerősítve elmondta, hogy ez egy hosszú folyamat eredménye, amelynek indulását a rabszolgatörvény elleni közös fellépésre datálja.


Megosztom másokkal is:
  • 540

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --