Gálvölgyi János
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Igen, mindannyiunk kedvence Gálvölgyi János visszatér az RTL képernyőjére méghozzá sorozatszereplőként. Ugyanis Gálvölgyi rendőrt fog alakítani az RTL új sorozatában a Keresztanyú című vígjátéksorozatban.

– Nagyon jó volt újra dolgozni. Tavaly, az év elején szinte minden munka megállt, bezártak a színházak, nehéz időszak volt.

Borzasztó időket élünk, és egyszerűen feltölti az embert, ha dolgozni mehet. Vágytam már a visszatérésre, 2003-ban lett vége a Pasik!-nak, és bár azóta is forgattam, napi sorozatban nem szerepeltem – mondta el a Blikknek a színészlegenda.

Minden szempontból a legjobbkor jött a felkérés, amire örömmel mondtam igent. Elég volt a bezártságból, a tétlenkedésből – kezdte lapunknak Gálvölgyi. – Arról nem is beszélve, hogy agytornának, tréningnek és állapotfelmérésnek sem utolsó egy ilyen munka. Rengeteget forgattam, nagyon sok szövegem volt. Kíváncsi voltam, vajon megy-e még rendesen, főleg majdnem egy év kihagyás után, de szerencsére nem volt semmi gond. Nem is lehetett volna, hiszen nem szabad egy ilyen hatalmas stáb munkáját hátráltatni azzal, hogy valaki felkészületlenül megy oda.

A színész élvezte a forgatást, ám nem tagadja, volt, ami majdnem kifogott rajta.

– Éjjeli bagoly vagyok, ezért nem is szoktam túl korán kelni. Amikor még ment a Gálvölgyi Show, és volt egy pici beleszólásom, akkor a forgatások sosem kezdődtek kilenc óránál korábban.

Itt viszont hajnali ötkor kelni kellett, mert háromnegyed hatra már jött értem az autó és mentünk a stúdióba vagy a külső helyszínre. Az első napokban nagyon nehezen viseltem, mellbevágó volt a korai ébresztő, de mint mindenhez, ehhez is hozzá lehetett szokni – folytatta.

– Hozzáteszem, minden nehézséget megért az, hogy valamennyi felvétel, munkanap nagyon jó hangulatban telt. Fantasztikus kollégákkal dolgozhattam együtt, sok tehetséges fiatal színész játszik a Keresztanyuban. Külön öröm volt újra Molnár Piroskával forgatni, valamint Lengyel Ferenccel is, akit nagyon kedvelek, de alig volt ezelőtt közös munkánk.

Gálvölgyi János a sorozatban egy budapesti rendőrfőkapitányt alakít, ám ennél többet még a szeretteinek sem árult el.

via: Blikk.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: