Iványi Gábor - Fotó: nepszava.hu
Megosztom másokkal is:
  • 562

A Klubrádióban Iványi Gábor azt mondta, tavasszal senki nem volt fertőzött az Oltalom Karitatív Egyesület intézményeiben, de most igen, a hajléktalanokat inkább elkerülte a koronavírus, de a munkatársait nem.

Ő is beteg lett, aminek persze nem örült, de  soha nem akarta megúszni azokat a dolgokat, ami másokat elgázol.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a Vidám Karácsony című műsorban hosszan beszélt a járványról, az aktuális politikai helyzetről. Utóbbiról azt mondta, nagy szükség lenne rá, hogy távozzanak, akik gátolják a munkát, amit mások helyettük végeznek el.

Felidézte, ők ezt tették az elmúlt tíz évben is, pedig amit lehetett, már elvettek tőlük, csorbították jogaikat.

Ebből a kormánynak tanulnia kellene. Már tudhatnák, nekik nem céljuk, hogy bárkinek kárt okozzanak. A fideszesekre utalva azt mondta, őket is fogják a börtönben látogatni, visznek pokrócot is.

A hipotetikus felvetésre, hogy Orbán Viktornak mit tanácsolna egy esetleges választási vereség után, felsorolta, milyen pogányságokat ne tegyen, miközben kormánya éppen keresztényt játszik. Iványi Gábor emlékeztetett rá, a Biblia nem szabályok gyűjteménye, hanem az élet használati utasítása. Éppen ezért azt mondaná Orbán Viktornak:

ahelyett, hogy hencegsz azzal, hogy te vagy a kereszténység utolsó bástyája, olvasd el a Bibliát, mert nem olvastad, különben nem tettél volna olyan dolgokat, amelyek szöges ellentétben vannak vele.

Persze a kormányfőnek még csak el se kellett volna olvasnia, elég lett volna, ha józan, tisztességes emberekkel beszélget – tette hozzá.

via: 24.hu


Megosztom másokkal is:
  • 562

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --