Márki-Zay Péter - Fotó: Amerikai Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony alatt még minősíteni sem akartam, amit a Fidesz-kormány az ünnepek leple alatt, 24-én hajnalban kihirdetettMINDEN TISZTÁN FIDESZES VEZETÉSŰ MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOTT 1,38 MILLIÁRDOT, AZ ELLENZKIEK KÖZÜL PEDIG EGYETLEN EGY SEM…

Nem, nem azért kapták, mert ők kérték, az ellenzékiek pedig nem. Nem, nem azért kapták, mert rosszabbul állnak, kell nekik működésre.

Nem, nem azér kapták, mert jobban lobbiztak – hanem mert kommunista pártállami kormányunk van, aki minden nagyvárostól százmilliókat és milliárdokat vesz el, de a sajátjainak azonnal vissza is adja.

(Szekszárd és Nagykanizsa, ahol a polgármester fideszes, de a közgyűlés nem, kicsit kevesebbet kapott, de azt működésre költheti. Miskolc és Eger alkudozó ellenzékiként még ennél is alacsonyabb összegeket kaptak, és azt egyáltalán nem fordíthatják működésre, csak a kormány által meghatározott célra, Salgótarján csődje elkerülésére, Érd pedig egy 2015-ös megállapodásban szereplő támogatásának is csak a töredékét kapta, csak hogy elkötelezett ellenzékiként is szerepeljen a listán.)

ORBÁNT AZ UNIÓS JOGÁLLAMI KRITÉRIUM KIÜRESÍTÉSE UTÁN EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLI A JOGÁLLAM – A KÉRDÉS, HOGY A SZAVAZÓIT ÉRDEKLI-E?

Így Karácsony után, a Szent Család vasárnapján, őszintén próbálkozom valami pozitívval zárni ezt a gondolatsort, nézzük tehát miért is lehet jó nekünk Orbán karácsonyi rendelete:

– immár az eddig még Fideszre szavazóknak is egyértelmű lett, hogy egy nyíltan pártállamot építő, a korrupcióellenes városokat látványosan diszkrimináló párttal állunk szemben

– Orbán nekik is bebizonyította, hogy az ellenzéki városok eddig sem azért nem kaptak fejlődésükhöz kormányzati segítséget, pénzt, sőt még engedélyt sem, mert alkalmatlan a vezetésük

– ellenkezőleg: AZ ELLENZÉKI POLGÁRMESTEREK, AKIK ENNYI AKADÁLYOZTATÁS ÉS KIVÉREZTETÉS ELLENÉRE IS SIKERESEN MŰKÖDTETTÉK VÁROSAIKAT, AZOK EGY SZABAD, DEMOKRATIKUS JOGÁLLAMBAN CSODÁKAT FOGNAK MŰVELNI AZ EGÉSZ ORSZÁGGAL!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: