Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Szocialista Párt szerint Orbán Viktor bosszút akar állni a magyar embereken a 2019-es vereségéért és ezért ki akarja végezni a magyar önkormányzatokat!

Dráma és szégyen, hogy 8.000 (8 ezer) elhunyt áldozat és több százezer munkanélküli mellett is csak a bosszú vezérli!

Orbán Viktor és kormánya most is csak a tehetősebbeknek segít, és még ezt is mások zsebéből teszi!

A hitelmoratórium meghosszabbítása ugyanis egy fillérjébe sem kerül, az önkormányzatokat pedig az iparűzési adó megfelezésével tovább vérezteti, és ne legyenek kétségeink:

a fideszes vezetésű települések majd megkapják az elvont gépjárműadót, sőt még több támogatást is, az ellenzékiek pedig fulladjanak bele pénztelenségbe.

Dráma, hogy Orbánt még ebben a helyzetben is csak a bosszú vezérli!

Pitiáner és felelőtlen magatartás, hogy Orbán Viktor a válságkezelés helyett továbbra is csak a saját önkényuralmi rendszerének megerősítésével van elfoglalva!

Ezért fogjuk elzavarni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...