Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese firtatta azt, hogy mire futotta a kormánynak a rendkívüli jogrend leple alatt.

Mire használta Orbán Viktor és kormánya a rendkívüli felhatalmazást? – tette fel a költői kérdést Harangozó, amire a politikus önmaga meg is adta a választ.

A politikus szerint ugyanis: Az alaptörvény és a Választási törvény módosítása fontosabb volt számukra, mint az emberek életének és megélhetésének védelme.

De a közvagyon magánvagyonná való átalakítása is fontosabb volt számukra.

A járvány elleni védekezéshez szerintük a választási törvény átírása a legfontosabb, vagy az, hogy a vendéglátó helyeken 2legalább 2 féle gyártó sörét kell forgalmazni.

A Szájer-féle posztkeresztény Alaptörvénybe beírták, hogy az anya nő, az apa férfi, s közben felszámolták az Egyenlőbánásmód Hatóságot.

És az iparűzési adóhoz is úgy nyúltak hozzá, hogy azzal kárt okoztak az emberek védelme érdekében dolgozó önkormányzatoknak. Közben Európa egyik legtragikusabb halálozási adatai láthatjuk naponta.

Az emberek életének és megélhetésének védelme érdekében dolgozó önkormányzatok elleni támadások egyértelműen veszélyeztetik a magyar emberek életét.

Az MSZP az emberek védelmét szolgáló indítványokat tett:

  •  a családi pótlék és a gyermektámogatások megduplázása
  •  az állásukat vesztett szülőknek gyermekenkénti 50 ezer forint egyszeri segítség
  • 100%-os táppénz a járvány miatt beteg, vagy hatósági karantén alá került dolgozóknak
  • a rokkantnyugdíjasok helyzetének rendezése és kártalanítása
  • a kisvállalkozásokat sújtó büntetőadó eltörlése

 – és még sorolhatnánk.

Minden felelősség a kormányé, hiszen minden eszköz, pénz és felhatalmazás a kezükben van

Minden, amit tesznek, vagy nem tesznek az miniszterelnök és a kormánypárt felelőssége!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...