forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Megosztom másokkal is:
  • 546

Az ellenzéki pártok együttesen, minden mérés szerint vezetnek a kormánypártokkal szemben. Valószínűleg már ülésezik a válságstáb a Lendvay utcában, ugyanis ennyire rossz helyzetben Orbán az elmúlt 10 évben még soha nem volt.

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.

Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit: mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel.

Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, bértámogatást nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.

A pártelnökök hitet tettek amellett: véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral.

Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal valós szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.

A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett.


Megosztom másokkal is:
  • 546

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --