Orbán-Matolcsy - Fotó: Dr. Szabadi Béla blogja
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mindezt Varju László a DK politikusa írja legfrissebb közleményében.

A DK politikusa szerint: Matolcsy György egy sajtótájékoztatón ment neki a kormánynak, a jegybankelnök elmondása szerint „a magyar kormány nem tudta a közösségi fogyasztást kellően növelni” és „elégtelenek voltak a kormány intézkedései az állami beruházások felpörgetésére”.

Ezzel egy eddig talán nem ismert jelenséget látunk a NER-ben: a pánik és a kapkodás után megérkezett az egymásra mutogatás és a felelősséghárítás időszaka.

A Demokratikus Koalíció szerint a teljes kormányzati összeomlás jele, hogy már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány a felelős a válságért.

Legyen világos, nem a most egymásra mutogató felek egyike vagy másika a hibás, hanem ők együtt:

Orbán Viktor és Matolcsy György együtt tették tönkre az országot.

Matolcsy hagyta, hogy a forint történelmi mélységbe gyengüljön, mialatt a jegybank két kézzel szórta a pénzt a luxusra, Orbán pedig nem kezelte a válságot, nem védte meg a munkahelyeket, és nem segítette az elbocsátottakat, a családokat és az időseket.

A felelősök ma egymásra mutogatnak ahelyett, hogy beismernék a magyaroknak: együtt tették tönkre az országot és együtt felelősek a válságért.

Varju László


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...