Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több mint 20 milliárd forint hitel jelent meg a TV2 és műsorgyártója, az IKO céges papírjai között – írja a hvg360.

AZ IKO novemberben szerzett 24,2 százalékos részesedést a TV2 Média Csoport Zrt.-ben.

A csatorna eddig is bonyolult tulajdonosi háttere ezzel tovább bonyolódott, a cikkben röviden így foglalják össze:

A végső tulajdonosok között tudhatjuk tehát jelen pillanatban többek közt Vida Józsefet, Vida József bizalmasait, Mészáros Lőrinc bizalmasát, egy Mészároshoz köthető tőkelapot, valamint egy Nagy Szilvia nevű nőt.

Az őszi tulajdonosváltáskor a cégbíróságnak benyújtott zálogszerződések alapján pedig komoly terhet vettek a tulajdonosok a vállukra. A TV2 8,5 milliárd forint hitelt kapott, az IKO pedig 14,5 milliárd forintot, összesen tehát 23 milliárd forintról van szó.

A hiteleket az MKB és a Takarékban nyújtotta. Előbbiben Mészárosnak van 48 százalékos tulajdonrésze, utóbbi bank elnöke Vida. Azaz lényegében saját bankjaikon keresztül adtak hitelt a saját cégeiknek a szereplők.

Az IKO-nak és a TV2-nek tavaly összesen volt 3 milliárd forint nyeresége, tehát a töredéke annak, amit felvettek.

A hvg.hu rákérdezett a hitelfelvétel okaira, azonban választ nem kaptak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...