Vadai Ágnes DK - Fotó: Vadai Ágnes FB oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A bártor győztes fideszesek menekülnek a válasz elöl.

Kövér László átlátszó indokkal dobta vissza a szarvasi polgármester otromba kijelentésére vonatkozó kérdést

– jelentette ki Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese vasárnapi közleményében.

Min ismert, Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere még novemberben úgy nyilatkozott a városi televíziónak, hogy ha „valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást!”

A magyarok százezreit sértő, vállalhatatlan kijelentés miatt akkor írásbeli kérdést intézett a miniszterelnökhöz Vadai Ágnes, amit Kövér László házelnök most azzal az átlátszó indokkal dobott vissza, hogy mivel az nem érint kormányzati hatáskört, így Orbán nem is köteles válaszolni rá.

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese  továbbra is úgy gondolja, hogy nem lehet polgármester az, aki ilyen kijelentéseket képes kiejteni a száján, miközben egy város vezetőjeként neki is segíteni kellene a fertőzötteknek, és vezetni a védekezést.

„Mi, európai magyarok megengedhetetlennek tartjuk az ilyen kirekesztő megjegyzéseket akárki részéről, nemhogy egy településvezetőtől!

Ezért továbbra is azt kérdezem Orbán Viktortól: szerinte megengedhető-e az, hogy Babák Mihály otromba és vállalhatatlan kijelentése után is Szarvas város polgármestere és a Fidesz tagja maradjon?” – zárul a politikus közleménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...