2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntetőügyben mondta ki jogerősen bűnösnek rágalmazás vétségében a Szegedi Törvényszék szerdán Márki-Zay Pétert- írja a Metropool.

A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyta a Csongrádi Járásbíróság ítéletét, megállapította a hódmezővásárhelyi polgármester bűnösségét, de nem szabott ki rá büntetést, hanem egy évre próbára bocsátotta.

Az igazgató azért kezdeményezett büntetőeljárást, mert Márki-Zay Péter közösségi oldalán és egy helyi lapban azt állította róla, hogy egy kollégáját „politikai okból súlyosan megalázta és megfenyegette”.

Bakos Éva tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, az elsőfokú bíróság tanúk – köztük az érintett pedagógus – meghallgatása alapján helyesen állapította meg, hogy semmiféle bizonyíték nem igazolta a politikus állításait.

A vádlott állításai alkalmasak voltak az igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására – mondta a bíró.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...