Megosztom másokkal is:
  •  

CENZÚRA! Visszadobta a Magyar Távirati Iroda az MSZP társelnökének Orbán Viktorhoz írt nyílt levelét! – írja az MSZP.

Azért nem közlik, mert nem tetszett nekik, hogy a Kossuth rádióra használtuk a “közszolgálati” kifejezést. Hivatkozásuk szerint ez sérti az MTI „jó hírét”, illetve „üzleti érdekét”.

Megértjük, nem akartuk a fideszes-rezsim irányítása alatt álló “közmédiát” közszolgálatisággal vádolni.

Itt a teljes levél, amit a fideszes közmédia el akar hallgatni. Bizonyítsuk be nekik, hogy így még többen elolvassák! Kérjük ossza meg másokkal is.

Nyílt levél Orbán Viktornak!

Miniszterelnök Úr!

Ön ma megint csak a saját választóihoz beszélt a – mi adónkból fizetett – „közszolgálati” rádióban!

Szokás szerint Sorost, a migránsokat és az Európai Uniót szidta, és mellébeszélt! Úgy tett, mintha az unió nem tett volna semmit a migráció kezelése érdekében, mintha nem csökkent volna 90%-kal a Törökország és Marokkó felől érkező migráció, és igyekezett azt sugallni, hogy a migrációnak köze van az uniós jogállamisági kérdésekhez! Ön megint torzít, hamisít, csúsztat – szokás szerint!

És ami a főbűn, szégyent hoznak Magyarországra, a magyar emberekre! Megértem, hogy nem akart arról beszélni, hogy a Fidesz-rezsim álkeresztény erkölcse egy brüsszeli szexorgia helyszínén lógott az ereszcsatornán, droggal a hátizsákjában. Erre valóban nehéz szavakat találni.

Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megakadályozzuk Magyarország egyik legfeketébb karácsonyát! Az embereknek pedig tudniuk kell, hogy mire számítsanak!

Ön és a fideszes elit ma már teljes mértékben elveszítette realitásérzékét, szembekerült egész Európával és elfelejtkeztek arról, hogy mi a dolguk: a felelős kormányzás! Magyarországnak ma nincs felelős kormánya! Nem teszik a dolgukat az egészségügyben, a szociális szférában és a gazdaságban sem! Pedig lenne mit, mert egyre mélyebbre sodródunk a válságba.

Ahhoz, hogy karácsonykor ne gyászoljunk, MOST kellene megvédeni az embereket!

Nem a fideszes elit lopásait védő vétóról kellene magyarázkodni, meg hogy az EU-n kívül mennyivel jobb lenne védekezni! Ez mellébeszélés!

Ön is tudja, hogy nem az EU akadályozza a tömeges oltásokat és a kontaktkutatásokat, hanem a Fidesz-kormány!

Nem az EU gátolja a munkahelyi fertőzéseket megállító 100 százalékos táppénz bevezetését, hanem a Fidesz-kormány!

Mára minden jóérzésű magyar ember számára nyilvánvalóvá vált: a Fidesz-rezsim mindenben mást csinál, mint amit mond!

Önök azt mondták, mindenkit meggyógyítanak, de már több ezer ember halt bele a koronavírus-fertőzésbe!

Azt mondták, senkit nem hagynak az út szélén, miközben 150 ezer állástalan semmilyen ellátást nem kap!

Azt mondják, a magyaroknak még sosem volt ilyen jó, és közben padlón az egészségügy, hanyatlik az oktatás és milliók nélkülöznek!

Változtassanak, amíg nem késő!

– Kezdjék meg az azonnali és tömeges szűrést, és szigorú kontaktkutatást, mert tudni kell, hogy ki beteg, és ki nem

– Adjanak 100 százalékos táppénzt azoknak, akik koronavírusos tüneteket mutatnak és karanténba kerülnek! Ez visszaszorítaná a járvány terjedését, mert az emberek nem félnének a kisebb összegű táppénztől és nem mennének betegen dolgozni!

– Adjanak 80 százalékos bértámogatást a munkahelyek megőrzése érdekében!
– Növeljék meg az álláskeresési támogatás összegét havi nettó 100 ezer forintra, és folyósítsák ezt 9 hónapig azoknak, akik elveszítették a munkahelyüket!
– Duplázzák meg a családi pótlékot, a családtámogatást, a GYES és a GYET összegét!

– Adjanak tisztes megélhetést biztosító nyugdíjat minden idős embernek!

Minden késlekedéssel töltött percért, minden elhalasztott intézkedésért és blöffért Önt terheli a felelősség! Felelős kormányzást vár el Magyarország és Európa is! Tegye a dolgát végre! Kevesebb jelenjen meg

Ezt a levelet a fideszes közmédia el akar hallgatni. Bizonyítsuk be nekik, hogy így még többen elolvassák! Kérjük ossza meg másokkal is.


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --