NER
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár az a vezető beosztású minisztériumi tisztségviselő, akit korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vett őrizetbe kedd este a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) – tudta meg biztos forrásból a Magyar Hang.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József Tamás a Magyar Hangot arról tájékoztatta, hogy a bírósági végzés, vagyis lényegében a bírói intézkedés várhatóan csütörtökön születik meg, részleteket ezt követően tudnak mondani.

Úgy tudjuk, az illetékes miniszter, Nagy István kezdeményezi a politikus posztjáról való felmentését.

Az ügyben szerda este az agrártárca közleményt adott ki. Ebben az alábbit írták: „A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János.

Nagy István agrárminiszter a mai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését a tisztsége alól. A minisztérium mindenben segíti az Ügyészség munkáját.”

Forrás: hang.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...