Kiemelt kép a 2014-es választási kampány idejéről, MTI / Mohai Balázs
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nehéz máshogy értelmezni. Harcolni fog az egyik legfontosabb polgármesterük.

A székesfehérvári polgármester nem ért egyet az iparűzési adó eltörlésével, ahogyan a gépjárműadó lenyúlásának sem örült.

Nem a kormánnyal, hanem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével harcol Cser-Palkovics András az iparűzési adóval kapcsolatban – mondta el Székesfehérvár polgármestere a Válasz Online-nak.

Cser-Palkovics András november 17-i Facebook-bejegyzésében azt üzente Parragh László kamarai elnöknek, hogy “hagyja békén” a vállalkozásokat és a településeket, utalva az MKIK elnökének azon elképzelésére, hogy egy évre függesszék fel az iparűzési adót, amelyet a települési önkormányzatok szednek be.

Cser-Palkovics a Válasznak adott interjúban elmondta, hogy már akkor tiltakozott az adónem csökkentése ellen, amikor a járvány kezdetén felvetette a javaslatot a Versenyképességi Tanács.

A kormány áprilisan jelentette be, hogy elveszi az önkormányázatoktól a gépjárműadó negyven százalékát. Cser-Palkovics ennek sem örült, de ebben az esetben nem látott olyan kifogásolni valót, mint a kamara tervében.

A polgármester az interjúban elmondta hogy 2018-ig jól tudott együtt dolgozni az ellenzékkel a közgyűlésben, de később nehezebb lett a dolga, miután állítása szerint az országos politika az önkormányzatba is “beszivárgott”, szerinte ugyanis nem lehet nagypolitikai logikával várost jól vezetni.

Mindenki tudja, hogy a Fideszhez tartozom, ráadásul tizenöt éves korom óta, de

én nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt 2010-ben, ’14-ben és ’19-ben

Hanem Székesfehérvárra”
– nyilatkozta.

Elmondása szerint még nem biztos, hogy soha nem tér vissza az országos politikába, de 2024-ben Székesfehérváron szeretne újra bizalmat kapni a választóktól.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: