Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Jobbik elnöke kommentálni akarta a rá egy zsák krumpli ülésterembe hozásáért kiszabott 4,4 millió forintos büntetést, amikor Orbán Viktor vejének ügyeiről akart beszélni lekapcsolták a mikrofonját.

115 igen, 51 nem és két tartózkodás mellett megszavazták a parlamentben Jakab Péter tiszteletdíjának a csökkentését a parlament hétfői ülésnapján.

A Jobbik frakcióvezetőjét Kövér László, az Országgyűlés elnöke 4,4 millió forintra büntette, amiért októberben Orbán Viktor asztalára akart tenni egy zsák krumplit a parlamentben.

“Szégyen, hogy akkor, amikor egy ország a válság ellen küzd, akkor önök itt azzal szórakoznak, hogy 4,4 millióra büntessenek egy zsák krumpliért” – mondta Jakab, majd feltette a kérdést, hogy ha egy ajándék adriai jachtozást vitt volna a miniszterelnök úrnak, “akkor ugye elfogadta volna?”

Jakab ezután az Elios-ügyről beszélt volna, felhozva Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a kapcsolódását, de ekkor kikapcsolták a mikrofonját.

A KDNP-s Latorcai János azt kérte előbb, az ügyrendbeli felszólalását mondja, de a szót nem kapta vissza Jakab az Országgyűlés alelnökétől.

Ha téged is felháborít, hogy amikor Orbán Viktor vejének ügyeiről beszélt volna az ellenzéki vezető, akkor lekapcsolták a mikrofonját, akkor oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mi folyik az országházban!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...