Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

December 31-ével lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa. Az erről szóló döntéséról a mai napon tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Lelki terhekre hivatkozik- írja a HVG

Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom- így kezdődik Szájer közleménye, amelyben lemondását jelentette be.

A továbbiakban így fogalmaz: “Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük.

Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni.”

Az 59 éves Szájer József a Fidesz alapító tagja, 1990 és 2004 között volt a magyar országgyűlés, majd négy cikluson keresztül az Európai Parlament tagja. Szájer dolga volt az is, hogy a Fidesz és a Néppárt viszonyát menedzselje, tavaly egy frakcióülésen előfordult az is, hogy a többi európai konzervatív politikus egyszerűen kifütyülte őt.

Tájékoztatása szerint a jövőben “a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen” kívánja folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. A konkrétumokról később ad tájékoztatást.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: