Hadházy Ákos, Független országgyűlési képviselő - Fotó: Hadházy Ákos FB oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az elcsalt metróbeszerzés miatt Tarlós Istvánnak nem budapesti díszpolgárság, hanem börtönbüntetés járna.

A héten a BKV Kőér utcai telepén jártam, hogy saját magam is meggyőződjek arról, hogy a hármas metró szerelvényei újak, vagy felújított régiek.

Azt hittem, hogy nehezebb dolgom lesz, naivan azt kértem, hogy egy régi és egy “felújított” szerelvényt egymás mellé állítva és megvizsgálva majd jól meg kell izzasztanom a BKV műszaki vezetőit. Erre azonban nem volt szükség.

Meglepetésemre azonban a szakemberek 15 perc alatt teljesen világossá tették, hogy a régi szerelvényekből csak az ütközők maradtak meg, ha ugyan.

Ugyan a vonatok automata vezérlőrendszerének (AVR) áramkörei is a régiek, de egyrészt ez néhány doboz, amit ki sem vittek az országból és a hozzá tartozó relék már teljesen újak. ( Az AVR rendszert pedig bármelyik új nyugati metróba be lehetett volna építeni.)

A látogatásom csütörtök reggel történt és azért jelentkeztem be, mert sok-sok hónap óta nem hallottam a metró “felújítást” ellenőrző bizottság munkájáról, pedig ez az ügy a korábbi városvezetés egyik legnagyobb panamájának tűnik.

Aztán ugyanezen a napon kiderült, hogy a főváros által megbízott ügyvédi iroda január óta zajló vizsgálata végül szintén megállapította, hogy szó sem volt felújításról, ezek vadonatúj (bár sok tekintetben elavult) szerelvények voltak.

Igaz a vizsgálat azt is megállapította, hogy rengeteg műszaki gond is van a vonatokkal. A látogatásom során a BKV szakemberei úgy tájékoztattak, hogy az oroszok azért nagyon készségesen igyekeznek javítani a hibákat.

Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a kormány és a budapesti városvezetés arcátlanul csalt a metró beszerzésével még akkor is, ha a mostani jelentés magát a közbeszerzési eljárást törvényesnek mondja.

A dolog így is egy sor bűncselekmény határozott gyanúját felveti, ahogyan azt többek között Vágó István, a BKV Járműjavító FB tagja nagyon helyesen többször felvetette . Ha ugyanis új szerelvényekkel kellett volna versenyezni, az oroszok valószínűleg labdába sem rúghattak volna.

A csalásnak csak ez lehetett a célja: ne kelljen az európai szabályoknak megfelelően nyílt eljárást folytatni, ahol minden gyártó ajánlatot tehet új szerelvényekre.

Arról az “apróságról” meg ne is beszéljünk, hogy ha valójában új szerelvények jöttek, de réginek hazudták azokat, akkor nem kellett volna-e vámot fizetni…

Jómagam kíváncsian várom, hogy a megítélt,de még át nem adott díszpolgárságot ezek után visszavonják-e Tarlóstól, aki miatt még évtizedekig elavult, ráadásul légkondi nélküli szerelvényeken utaznak majd utasok milliói úgy, hogy összességében az ügylet valószínűleg semmivel sem lett olcsóbb, mint ha új vonatokat vettünk volna. Bár talán már mégsem évtizedekig, mert olyan gyorsan rohadnak szét a szerelvények…

Arra is kíváncsi vagyok, készül-e feljelentés az ügyben. Várok erre, mert az új fővárosi városvezetés kivizsgáltatta az ügyet és így bízom a jószándékukban. Ha mégis elmarad a feljelentés, akkor nekiállunk mi megírni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: