MTI Fotó: Kovács Attila
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jakab Péter, a Jobbik elnöke szúrta ki, hogy a miniszterelnök elszólta magát.

„Orbán a mai rádióinterjújával is kitette az indexet” – kezdi bejegyzését a politikus.

Jobban mondva az elakadásjelzőt, merthogy ismét kiderült, lövése sincs, merre kéne haladni, hogy kijussunk a válságból. Pár hete azt mondta, hogy az egészségügynek 50 százalék esélye van arra, hogy kibírja a nyomást.

Egy nappal később azt, már 99,99 százalék az esély erre. Ma azt mondta, hogy nem lát biztató jeleket.

De legalább abban biztos volt, hogy mindenért Soros a hibás, ő meg a legkeményebb kormányfő Európában.

Merthogy neki Brüsszel csak úgy ne szabjon feltételeket az uniós mentőcsomaghoz. Mi is ez a feltétel? Ne lopd el az uniós pénzt, hanem add oda magyaroknak. Mit is mondott erre ma Orbán? „Nem akarok kompromisszumot kötni. Találjunk megoldást.”

A kis buta nem tudja, hogy épp a kompromisszum a megoldás. A kompromisszum pedig így szól: nem lopom el az uniós pénzt, helyette kivezetem belőle Magyarországot a válságból.

Kapcsold ki Viktor az elakadásjelzőt, és szállj ki a kocsiból. Mert a kormányzás láthatóan nem megy.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...