Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormánypárt augusztusban a jelenlegi ciklusának legmagasabb támogatottsági arányát érte el, azonban azóta havonta egy százalékot veszít a támogatottságából.

Az atv.hu számol be a ZRI Závecz Research Intézet legfrisseb felméréséről, amiből kiderül, hogy habár a Fidesz augusztusban a parlamenti ciklus legmagasabb támogatottsági arányát érte el, a teljes népességen belül 36 százalékot.

Azóta minden hónapban veszített egy kicsit a táborából, október és november között egy százalékpontot. A kormánypárt jelenleg 31 százalékon áll, éppen annyi szavazója van, mint március elején, a koronavírus-járvány előtti időszakban.

A pártok rangsorának második helyén a Demokratikus Koalíció áll, az elmúlt negyedévben tíz százalékot ért el, most 11 százalékot.

A harmadik helyen jelenleg hét-hét százalékkal áll a Momentum és a Jobbik. A Momentum támogatottsága egy százalékkal nőtt, amíg a Jobbiké nem változott.

 

Amennyiben a biztos választókat nézzük, abban az esetben a Fidesz 47 százalékkal vezet, amíg őt a DK követi 17 százalékkal.

A felmérést november első felében készítették, az ország felnőtt lakosságának körében és 1000 főt kérdeztek meg.

Az is kiderül a kutatásból, hogy az ellenzéki szavazók 80 százaléka a közös listát tartaná a legjobb megoldásnak, amíg csak 10 százalék gondolja azt, hogy külön listán kellene indulniuk a pártoknak. 10 százalék nem tudott állást foglalni.

Jelenleg ha az ellenzéki pártok összefognak, akkor 37 százalékos támogatottságot érhetnek el, amíg a kormánypártnak csak 34 százaléka lenne.

Azonban amíg a Fidesz szavazói egy páros verseny esetében is teljes mértékben kiállnak pártjuk mellett, addig az ellenzéknél vannak lemorzsolódók.

A DK-sok 96, a Momentumosok és a Párbeszédesek 94-94 százaléka, az MSZP-sek 92, az LMP-sek 90 százaléka a közös listának is szavazója marad. A Jobbik híveinél ez arány valamivel kisebb, 81 százalék. A kieső, elbizonytalanodó szavazóit az ellenzék a bizonytalanoktól tudja pótolni az elemzés szerint.

Mivel a Fidesz-KDNP listájának támogatói egy kicsivel aktívabbak, mint a közös ellenzéki listáé, ezért a biztos választók körében lényegében azonosak az eredmények: előbbi 49, utóbbi 50 százalékon áll.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...