Szél Bernadett - Fotó: EgerHírek
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újabb pert nyertem az EMMI-vel szemben a kórházi ágykiürítések ügyében! A bíróság is úgy gondolta, hogy jogunk van tudni, miért kellett tavasszal minden kórháznak 8 nap alatt kiüríteni az ágyak 60 százalékát.

Azt már kipereltem a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, hogy hány ágyat ürítettek ki, de azt eddig nem tudtuk, hogy miért volt erre szükség.

A kormány a mai napig nem árulta el, hogy milyen számítások és előrejelzések alapján kellett magatehetetlen emberek ezreit hazaküldeni a kórházakból, mi alapján gondolták, hogy ennyi ágyra lesz szükség.

És akkor itt jön a csavar. Hiába kötelezte a bíróság az EMMI-t az adatok kiadására, a minisztérium nem küldött semmi olyan szakmai anyagot, amiből látnánk, hogy a járvány milyen felfutásával számoltak.

Ez azt is jelentheti, hogy nem volt ilyen anyag és hasraütésszerűen döntöttek a 60 százalékról, de azt is, hogy – bírósági ítélet ide vagy oda – nem adják ki ezeket. Nem is tudom, melyik a rosszabb.

Az EMMI válaszában csak arról ír, hogy a miniszteri utasítást kapacitásfelmérés előzte meg, és újra elsüti azt a sokszor ismételt hazugságot, hogy csak az ágyak 2 százalékát kellett felszabadítani, mert 58 százalék már szabad volt – országosan. A kiürítést viszont intézményenként kellett teljesíteni.

Az EMMI állítását saját táblázatai cáfolják. Megküldték ugyanis a kapacitásfelméréshez használt táblázatokat. Ebből az derül ki, hogy például az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI) a miniszteri utasítás napján, április 7-én már az ágyak 64 százaléka üres volt.

Azt is tudjuk, hogy április 12-én felmentették a kórház igazgatóját, mert „nem az elvárt ütemben” szabadította fel az ágyakat. Végül április 15-re további 54 ágyat ürítettek ki, vagyis ekkor már az OORI ágyainak 77 százalékán nem ápoltak beteget.

Ez a példa is mutatja, szó sincs arról, hogy az ágyak 2 százalékát kellett felszabadítani: az OORI esetében ez 13 százalék volt. Komplett krónikus osztályokról kellett hazaküldeni a betegeket.

És hiába tolja el magától a felelősséget az EMMI azzal, hogy „A kórházakból csak olyan beteg volt elbocsájtható, aki már nem igényel kórházi ellátást. Ezen feltétel teljesülésének megállapítása minden esetben orvosszakmai kérdés, a beteget kezelő orvos és a kórház döntése.”.

Valójában nem volt mozgástere a kórházaknak: a célszám teljesítése érdekében arra kényszerültek, hogy műtétből lábadozó, kórházi ellátásra vagy állandó kórházi felügyeletre szoruló embereket küldjenek haza az ellátásukra felkészületlen rokonaikhoz. Mindezt húsvétkor.

A minisztérium még ki is hangsúlyozza, hogy nem véletlenül időzítették húsvétra a kiürítést: ekkor bocsátják haza a betegeket nagyobb számban a kórházak.
Minden hozzám került információ alapján világosan látszik: előkészítetlenül, szakmai indokok nélkül és embertelenül zajlott az ágyfelszabadítás, amiért a kormány minden felelősséget az orvosokra és kórházakra hárított.

Aki pedig az emberséget és a hivatástudatot választotta a betegek cserben hagyása helyett, azt kirúgták állásából. Én megyek tovább és kiállok a betegek jogaiért – ha már a saját kormányuk nem teszi ezt!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...