Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Filmekbe illő lázadás tört ki a Kozmai utcai börtön egyik cellájában.

A zárkában raboskodó három férfi először csak kiabálni kezdett, majd mikor az őrök megkérték őket, hogy hallgassanak, valósággal elszabadult a pokol: az ágyaikat T-alakba rendezve eltorlaszolták a bejáratot, az ágyaknak nekifeszültek, hogy senki ne mehessen be, majd trágár módon óbégattak az oda érkező biztonsági osztályvezetővel is.

Az őrök csak egyet tehettek: betörték a cella ajtajának kémlelőnyílását, ahol könnygázt dobtak be a szobába, miközben társaik leszerelték az ajtópántokat.

Még így sem volt azonban könnyű dolguk, mivel a rabok közül ketten még ekkor sem adták fel, és a beszivárgó gáz ellenére megpróbálták megütni az őröket.

Bár a szökésre nyilvánvalóan esélyük sem volt, most 1alaposan meghosszabbították maguknak a börtönben töltött időt, ugyanis az ügyészség kettejüket, mint többszörös visszaesőt, erőszakos fogolyzendülésben részvétellel, harmadik társukat, mint visszaesőt, fogolyzendüléssel vádolnak.

 

Forrás: Bors

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: