forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Országgyűlés kulturális bizottsága elé hívnák a kiszivárgott hangfelvétel miatt az NMHH elnökét és az MTVA vezérigazgatóját a testület MSZP-s tagjai.

„Az MSZP kezdeményezi Karas Mónika és az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel meghallgatását az Országgyűlés kulturális bizottságában” – mondta a Szabad Európa megkeresésére Kunhalmi Ágnes, a bizottság egyik szocialista tagja.

A képviselő ugyanakkor arra számít, hogy a testület fideszes tagjai meg fogják akadályozni, hogy behívják az ülésre Karas Mónikát és Papp Dánielt. „Akkor is felhozzuk a témát a következő ülésen, ha nem lesz lehetőségünk meghallgatni az érintetteket.”

Kunhalmi Ágnes szerint, kicsi a jogi mozgástér az ügyben, de jogászaik vizsgálják a lehetőségeket.

Arra a kérdésre, hogy informálisan beszélt-e az MTVA-ról fideszes politikusokkal, Kunhalmi azt mondta, nem nagyon van ilyen beszélgetésre lehetőség, mert a kormánypárti képviselők „hárítanak mindenben.

Rendre azt mondják, hogy baloldali médiatúlsúly van, és azt ki kell egyensúlyozni”.

Az MSZP egy közleményt is kiadott cikksorozatunk megjelenése után. Ebben úgy fogalmaznak, hogy „újabb bizonyítéka került elő a közmédia kormányzati kézi vezérlésének, ami azt mutatja, hogy rendszerszinten van probléma a köztájékoztatással.”

A párt ezért a „médiahatósághoz fordul, továbbá a Közszolgálati Testületnél kezdeményezi az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. teljes átvilágítását, valamint annak vizsgálatát, hogy a testület által létrehozott Közszolgálati Kódexszel mennyire vannak összhangban a kikerült hangfelvételen hallható információk, valamint Bende Balázson kívül kinek a személyes felelőssége állapítható meg.”

A párt azt szeretné, hogy az NMHH „az ügy rendkívüli súlyossága miatt” a legmagasabb összegű bírságot szabja ki, soron kívül.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...