Gyerekeket zaklatott egy budapesti iskola portása – pontosan azt tette a rá bízott gyerekekkel

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Tizenegy év nyolc hónap fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék L. Tibort, aki az óbudai Dr. Béres József Általános Iskolában zaklatta négy éven át a gyermekeket, írja a 24.hu.

A most 62 éves férfi portásként, később kertész-karbantartóként dolgozott az iskolában, illetve edzéseket és táboroztatásokat is tartott.

A férfinak nem volt edzői vagy pedagógusi képesítése, zsonglőredzései mégis nagy sikert arattak a gyerekek, főként a lányok körében. L. Tibort tavaly tartóztatták le legalább tíz sértett ügyében, a vád szerint a férfi sz*#uális erőszakot is elkövetett.

A négy rendbeli kiskorú veszélyeztetéssel, folytatólagos sz&@uális erőszakkal és egyéb bűncselekményekkel vádolt L.

Tibor részletes beismerő vallomást tett a csütörtöki zárt előkészületi ülésen, illetve lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az ítéletben figyelembe vették, hogy L. Tibor büntetlen előéletű, idős, „megbánta bűnét és beismerő vallomást tett”.

Az ítélet szerint a férfi végül 11 évet és nyolc hónapot kapott, az ítélet viszont nem jogerős, a férfi és ügyvédje fellebbeztek ellene.

via: Telex


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours