Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Életét vesztette egy idős asszony a szombathelyi Mikes Kelemen utcában, miután ötödik emeleti lakásából a mélybe vetette magát – írja a 112 Press.

Nem sokkal korábban ért haza a háziorvosától.

 A  házban lakók elmondása alapján a nyolcvan év feletti asszony a tömbház első lakói között volt, több mint negyven éve lakott az ötödik emeleti lakásban.

Igazi „városi csaj” volt – jellemezte egy férfi, aki hozzátette, hogy nagyon intelligens, tájékozott asszonynak ismerte meg az elhunytat, akivel jó volt beszélgetni.

Az elmúlt években azonban egyre elkeseredettebbé vált az asszony. Bántotta, hogy a józan ész és a tudás egyre kevésbé számít, gátlástalansággal viszont könnyebben lehet boldogulni.

Még a koronavírus-járvány előtt kórházba került, ahonnan szintén negatív tapasztalatokkal tért haza.

Többeknek is arról panaszkodott, hogy úgy érezte, semmibe vették, illetve olyan problémákról is beszámolt, amit egy kis emberséggel, odafigyeléssel, gondolkodással könnyen lehetett volna orvosolni.

Kedden felkereste a háziorvosát, aki információnk szerint kórházba utalta az asszonyt, egy olyan beavatkozásra, ami javított volna az egészségi állapotán.

„Nem akarok bemenni a kórházba, főleg most nem” – mondta egy ismerősének.

A háziorvostól visszaérkezve még beszélt néhány házbelivel, majd bement a lakásába. Nem sokkal később kinyitotta az ablakot és kilépett a semmibe.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...