Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Aki mondja másra, az mondja magára, te mondtad magadra, béka nő a hasaadban!” – mondta a miniszterasszony. Persze nem szó szerint ezt, de jelentésében nem sokkal többet.

Mint egy hisztis ovodás úgy kezdett vagdalkozni, miközben egész Európa a magyar jogállamiság miatt aggódik a miniszter behúzta az ász pókert, ugyanis:

A miniszter szerint ugyanis baj van a Belga és a Dán jogállamisággal

„Jogállamisági kérdésekben elfogadhatatlan a kettős mérce” – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Tanácsának keddi ülésén.

Az igazságügyi miniszter felszólalásában rámutatott, hogy az Európai Bizottság a kormányzat által kinevezett belga vagy dán médiahatóságok függetlenségével kapcsolatban más standardokat alkalmaz, mint az Országgyűlés által minősített többséggel választott magyar médiatanács esetében.

A bizottság jogállamisági jelentése a Médiapluralizmus Monitor értékelését is csak Magyarország esetében tartotta fontosnak idézni, a belga és dán médiakoncentrációval kapcsolatos aggályokról mélyen hallgat – számol be a miniszter Facebook-oldalán.

Belgiumban és Dániában az igazságügyi miniszter egyedi ügyekben is utasíthatja az ügyészséget. „Milyen esetekben lehet helyénvaló az, hogy a végrehajtó hatalom konkrét ügyekben utasítja az ügyészséget?” – tette fel a kérdést a meghallgatáson Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy Dániában egyáltalán nem működik bírákból álló és bírák által választott független testület, amely közreműködhetne a bírókiválasztásban és a bíróságok igazgatásában.

A bizottság jogállamisági jelentése ezt nem tartotta aggályosnak, Magyarország esetében viszont hosszasan kritizálta a végrehajtó hatalomtól független Országos Bírói Tanács jogosítványainak vélt hiányosságait – mondta.

Magyarország kész megosztani tapasztalatait az alkotmányosan független ügyészég vagy a független és választott bírói testületek részvételével működő bírósági igazgatás körében. „Kérdéseimre és felvetéseimre azonban Belgium és Dánia képviselőitől hárító vagy egyszerűen valótlan válaszokat kaptam” – értékelte a meghallgatást Varga Judit.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...