Megosztom másokkal is:
  •  

Kétségbeesetten, a halál torkából hívott fel egykori asszisztensem, könyörgött, hogy segítsek neki, mert mégse akar meghalni.

Köpni-nyelni nem tudtam, hirtelen majdnem azt javasoltam neki, hogy talán TARTSA BE A TÍZPARANCSOLATOT, a mi orvosdoktorprofesszor egészségügyi miniszterünk szerint az minden halálos betegségen segít.

Csak az van, hogy ez a Hölgy Jehova tanúja, tehát alapból betartja (már ahogy tudja az ember fia, főleg, ha Borderline szindrómával születik ((vagy neveltetik)), amiről Isten ((vagy a szülő)) sajnos előzetesen elfelejtette megkérdezni). Annyira biztos be is tartja, mint kásler prof, mert Ő tutira nem hazudik. Ennyire már megismertem! És én se. Ezért változtatás nélkül közlöm:

“Szia Zoli! Remélem te jobban vagy mint én. Amit írok azért teszem, hogy legyen esély egy kis változásra, hátha te valamit kijársz, amilyen makacs vagy.

………. (itt ezt kipontozom, mert még bent fekszik), covid osztály

-Vasárnap óta vagyok bent, de azóta nem láttam orvost. A szobatársam azt mondta pénteken volt bent.

– A nővérek tisztelet a kivételnek úgy beszélnek mint az állatokkal. Egy néni megharapta egyikőjük kezét utána harapós kutyának hívták. A szobatársam az egyik napközben bepisilt, de azt mondta ne hívjam a nővért, mert nem akarja, hogy kiabáljanak vele. Éjjel is elesett és bepisilt, odadobtak neki egy pelenkát, felsegítették és hagyták. Ma amikor csöngettem S mondtam, hogy szükség lenne pelenkára a nővér be se jött csak az ajtót résnyire nyitotta S oda vágta, hogy majd lesz.

Nincs ágynemű.

– Kiszedték a kilincset belülről, hogy ne tudjunk kimenni. Volt itt a betegjogi képviselő, mert amikor behoztak gyógyszermérgezéssel/túladagolással olyan durván megkötötte a bokámat az egyik nővér, hogy nem bírtam a fájdalmat S elkezdtem mozgolódni, mire leestem. Szóval írtam a betegjogi képviselőnek aki nagyon kedves volt S felkeresett. De őt is bezárták. Mivel a kilincs ki van szedve nem tudott percekig kijutni. Nagyon groteszk volt.

– Mivel öngyilkosság miatt hoztak be az irataim elvették, így a bankkártyámért ma közelharcot vívtam. A pozitív teszteredmény miatt kerültem ide.

A reggeli 1 szelet vajas kenyér volt de nem ám jó nagy, hanem egy nyomoronc…nekem szerencsém van mert egy kis mézet is kaptam S a mellettem lévő meg lekvárt. A harmadik néni csak egy félbehajtott vajas kenyeret. Nem kapnak elég ennivalót a betegek. Nem tudom, talán ha valaki egyszer éhen halnak az itteni ennivaló miatt arról is azt írnák, hogy a korona szövődményeibe halt bele. Az ebéd undorító. Ezért kellett a kártyám, ennivalót rendelni nekem és a szoba társaimnak.

Volt itt egy fiatal srác mintát venni a néniktől, ő volt az ezredik akinek szóltam, S neki állt feljebb, hogy minek nekem bankkártya, nem elég finom? Mondom, hogy az de kevés.

Pedig ismersz nem vagyok egy nagy evő, de betegen éhesen feküdni S várni valamit amit nem tudod, hogy mi, az szörnyű.

Könyörögni a saját bankkártyádért, hogy ennivalót vehess még szörnyűségesebb. Az egyik nővérek azt mondta, hogy majd ha az orvos megengedi…3 napja nem volt itt orvos a mai agyturkászon kívül. A mellettem fekvő néni 77éves S haza akar menni inkább saját felelősségre mert otthon azt eszik amit szeretne. És jól is lakhat.

Tegnap elmentem zuhanyozni, a víz kifolyt a hálóterembe, mire szóltam gyorsan..azt mondták majd fel lesz takarítva, hiába mondtam ,hogy áznak el a dolgok. Semmi nem érdekli őket!

Rajtam új gyógyszert próbálnak ki. Amitől duzzadt a nyelvem, szédülök S fáj a fejem. Megint előjöttek a negatív automatikus gondolat.

Közben megjött az ennivalóm hívtam a portált azt mondta a gitárt nem engedhette be S lent van a hűtőn menjek érte. Vagy küldjem a nővért. Így is úgyis hívnom kellett mert nagyon vért a szívem S szólni kellett az orvosnak. Szóval megnyomtam. Elmondtam, hogy mi a baj, hogy ver nagyon a szívem S suicid gondolataim vannak. Annyit mondott, hogy de jó magának, hogy csak ennyi a baja.

Aztán eltűnt. Keresett egy dokit s felhozták az ennivalót de megkérdtek legközelebb ne rendeljek.

Szegény néni most aggódik, mert nem kapott éjszakára pelust. Lassan megtanul kiállni magáért. Visszajött a doki akit kihívtak a gyógyszer miatt S megkérdezte, hogy vagyok. Nem engem hanem a nővért. Mire annyit mondott, hogy teljesen megnyugodott, jót tett neki a kaja.

Zoli nem tudod elképzelni milyen állapotok vannak itt.

Egyik néni a nagy Péterfyből jött. Azt mondta ott van elég ennivaló csak fűtés nincs. S az egyik doktornő a saját villanykályháját vitte be.

Most hogy ezeket leírtam rád bízom mit kezdesz vele.

De ha már normális és megfelelő ennivaló lenne, tiszta ágynemű, S nem stílusukkal porig alázó nővérek talán kevesebben halnának meg.

Ja és 9:40 kor kértem először a bankkártyámat S fél7re sikerült az OTP Szép kártyámat kihozniuk 🙂

Vigyázz magadra!

Írok még hozzá ami történt:

S hajnal 2 kor jött a betegszállító egy néniért aki saját felelősségre haza ment pozitív teszttel. Volt, hogy a néni egy fél napot pisis pelenkával volt mert az egyik váltás azt mondta a másiknak, hogy letisztáztak pedig nem. Nem volt neki elég az ennivaló. Azt mondta inkább hazamegy ott nem szidják, annyit eszik amennyit akar.

Két férfi jött érte S úgy káromkodtak mint a kocsis, meg szidták a nénit mert nem tudott felülni. A néni a rehabilitációs osztályról jött így nehezen mozgott S ült fel. Ezek elkezdték kiabálni, hogy nincs idő tornázni, megfogta az alig 50kg-os nénit s erővel belevágta a kocsiba. Majd az elkészített bőröndöt neki a néninek, hogy fogja meg…S káromkodva kimentek hogy legközelebb költöztetőt hívjon. Szegény néni 3 hónapja volt bent. Nagyon durvák voltak vele.”

Nem tudok ehhez mit hozzáfűzni!

Talán annyit, hogy aki ezt az egészségügyet világszínvonalúnak tartja, s hagyta hogy ilyenné váljék, azt hosszú élete végig itt rohasztanám meg, de minimum a börtönben. Az egész bagázst!!!

Nem tudok többet segíteni Sárika, nagyon sajnálom… – írja Herczeg Zoltán divattervező.

Forrás: Herczeg Zoltán közösségi oldala


Megosztom másokkal is:
  •