A kép illusztráció
Megosztom másokkal is:
  •  

Rendhagyó interjúra került sor a Klikktv-ben, ugyanis telefonon jelentkezett Márton András, a Covid-beteg színész, aki elmesélte a kórházi tapasztalatait – írja a HírKlikk

A vérvételt végző hölgy csak annyit mondott neki: „hát, nincs túl sok esélye”. Az orvos pedig ágy híján hazaküldte.

Márton András

-– Hogyan kezdődött Önnél a betegség, mit érzett?

– Egyik nap éreztem teniszezés közben, hogy nehezebben kapok levegőt. Gondoltam, hogy ez az én gyermekkori asztmám, amit megfelelően tudok kezelni. Beszívtam, amit ilyenkor be kell, de úgy éreztem, hogy másnapra ez bizony rosszabb.

Ezért elmentem tesztet csináltatni, 19.500 forintért, ami két nap alatt elkészült. Diszkréten, udvariasan felhívtak, hogy pozitív a tesztem. Olyan komolyabb panaszaim nem voltak, de hát gondoltam, mégiscsak biztonságosabb egy kórházban, ahol van oxigén, és tudnak segíteni, ha kell. Fogtam magam, és este bementem a SOTE-ra, én oda tartozom.

A kórház előtt csomó mentőautó állt, tele betegekkel, akik várták a sorukat. Én, aki saját kocsival érkeztem, abban a szomorú és katasztrofális helyzetbe kerültem, hogy nem engedtek be az épületbe. Azt mondták, hogy akit nem a mentők hoztak, annak várakoznia kell. Hát én vártam is az utcán, egy konténer előtt, a hidegben nagyjából másfél órát.

– Ekkor már vasárnap hajnali fél egy lehetett és az idő sem túl kegyes ilyenkor.

– Pontosan! Dideregve álldogáltam, mondtam, hogy le szeretnék valahova ülni, közölték, nem lehet.

Jött egy kislány, azt mondta, menjek vele. Elindultunk egy folyosón, ahol padok voltak, mindenhol emberekkel, akik covidos betegek voltak, mindenhol feküdtek.

Elég kellemetlen látvány volt. Amikor én odaérkeztem, akkor ezen a szűk folyóson vagy ötvenen voltak, a videó, amit készítettem, az későbbi felvétel, ott már kevesebben vannak.

Időnként, úgy másfél óránként valaki kiszólt, hogy menjek be egy CT-re, vagy egy vérvételre, most legyen ez, most legyen az.

De azért azt megjegyzem, hogy amikor éppen vért vettek tőlem, akkor a vért vevő hölgy azt mondta: „hát, nincs túl sok esélye!”.

Inkább nem szóltam semmit, elhessegettem, de amikor láttam, hogy egy rángatódzó beteget eltolnak valami légzőkészülékkel, akkor visszacsengett, hogy vajon ezt jelentheti, hogy valakinek nincs túl sok esélye.

Ezen a folyosón, ilyen körülmények között kezdtek elfogyni az emberek. A végére maradtunk olyan 15-en, 20-an. Pontosan huszonhárom órán keresztül ültem azon a folyóson, és vártam, hogy történjen velem valami.

– Majd egy egész napot volt összezárva más covidosokkal – étlen, szomjan?

–  Nem voltam teljesen étlen, szomjan, kaptam egy száraz zsemlét, amit nem lehetett megenni, amihez volt egy rendkívül sós parizer darab.

Én ezt nem fogyasztottam el, nem is volt étvágyam, de azóta sincs. Kiderült, hogy tüdőgyulladásom van, lázam volt, a véroxigén-szintem viszonylag alacsony volt. Tehát minden indokolta, hogy ott legyek és hogy jó helyen vagyok.

Amikor az orvoshoz kerültem, akkor ő elmondta, hogy nagyon szívesen felvenne, de nincs módjában, mert nincs szabad ágy, úgyhogy legyek szíves hazamenni. Fel is hívtam a feleségemet, aki értem jött, hazahozott és azóta is itt vagyok.

– Az NNK-ból, a régi ÁNTSZ-ből megkeresték kontakt-kutatás miatt?

– Dehogy! Senki nem mondta, hogy ne menjek el itthonról, mit egyek, mit tegyek. Természetesen magamtól is tudom, hogy nem mehetek sehova, nem találkozhatom senkivel, de a törődésnek a minimumát nem kaptam meg.

Most privát ellátást vettem igénybe. A tökéletes magárahagyatottság érzése van bennem.

– Mindezek tükrében, elégedett a kormány intézkedéseivel? Időben hozta meg őket?

– Nem tudom, hogyan terjed a Covid, honnan jön, hogyan támad. Azt tudom,  ha az emberek közel vannak egymáshoz, beszélgetnek, ugye egy színházban ez elkerülhetetlen. Én nyilvánvalónak tartom, hogy minél kevesebb kontaktus engedélyez az állam, annál nagyobb a sansza, hogy elkerüljük.

Hogy miért kellett, hogy ennyit késsen ez a rendelkezéssorozat, azt igazán nem tudom megmondani. Élek a gyanúperrel, hogy valami futballmeccs lehetett a háttérben, de egyszerűen ekkora gazemberséget nem tudok elképzelni.

Tudtuk, hogy ez be fog következni, de mégsem értem, miért kellett vele ennyit várni? Miért nem lehetett abban a pillanatban, amikor megugrott a halálesetek száma, miért nem lehetett abban a pillanatban lépni?

Miért tűnik – a Magyarországtól pár száz kilométerre lévő – Szlovákia példája – ahol a teljes lakosságot tesztelték –, abszurdnak, számomra felfoghatatlan. Miért nem lehet józanul gondolkozni?

Ha letesztelik az embereket, akkor megtalálják a gócokat, és akkor működik a gazdaság, az emberek életben maradnak, és megússzuk. Nem. Nálunk ez nem történhet meg, nem életszerű.

– Ha érkezik egy vakcina, érkezzen is bárhonnan, beoltatja magát?

– Akármilyen vakcina jön, én be fogom oltatni magam. Ezek az utolsó fázisukban nagyon szigorúan ellenőrzötten nagy esetszámot tartalmaznak, szóval én biztos vagyok benne, hogy beoltatom magam.

Az interrú megtekinthető ide kattintva


Megosztom másokkal is:
  •