Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Facebook-oldalán mondott köszönetet a budapestieknek Karácsony Gergely, amiért a kijárási korlátozások első napján, akárcsak az első hullám idején, most is „tiszteletre méltó belátással, egymás iránti odafigyeléssel tartották be a mégoly kellemetlen szabályokat”.

A főpolgármester szerint fontos, hogy a közterületen is egyre többen hordják a maszkot, ezért ő is mindenkit erre kér és biztat. „Budapest erős város, erős közösség” – fogalmazott.

Ugyanakkor hozzátette, sokakkal együtt ő sem tudja, mi volt a célja, hogy „talpig fegyverben” járőröztek a terrorelhárítók tegnap este a kiürült városban.

A főpolgármester szerint félelemkeltéssel, fenyegetéssel biztosan nem lehet elérni az emberek együttműködését.

„Félelemkeltéssel, fenyegetéssel biztosan nem, de a politikai lózungoktól és hamis sikerpropagandától mentes őszinte beszéddel igenis el lehet érni az emberek együttműködését. És a budapestiek ebből ismét példát mutatnak” – zárta posztját a főpolgármester.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...

Orbán sötét boszorkánykonyhája újra ontja a szemetet: Itt a Fidesz sötét kampánya

A kormánypropagandát a jelek szerint Karácsony Gergely egy mondatára futtatják fel. A Fidesz egy "figyelemfelhívó" kampányt indít - jelentette ki a párt kommunikációs vezetője Hollik...

Hatalmas a káosz: Megbuktatták a Fidesz egyik legerősebb polgármesterét

Ács Rezső, Szekszárd Fidesz által támogatott polgármestere, leváltásának hírével került a középpontba, miután a város képviselő-testülete összeférhetetlenséget állapított meg a tevékenységével kapcsolatban. A szavazás során...