Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Akkor egyszer és mindenkorra hagyjuk abba azt az önfelmentő szöveget, hogy “ugyan ezek tényleg lopnak, meg erőszakosak, de legalább tudnak kormányozni”.
Nem, nem tudnak.

– Soha ilyen megalázóan nem bántak a legnehezebb sorsú emberekkel.
– Soha ilyen sokat nem vettek ki, loptak el a közösből ilyen kevesek.

– Soha nem volt ilyen fejetlenség az oktatásban és az egészségügyben.
– Soha nem esett ekkorát közös nemzeti jövedelmünk.

– Soha nem volt akkora hiánya egy évben az országnak, mint amekkora most lesz.
– Soha nem ért ilyen keveset a magyar forint.

– Soha nem volt ilyen drága az élelmiszer, mint most.
– Soha nem költözött el annyi ember Magyarországról, mint mostanában.

– Soha nem volt ilyen kevés joga a munkás embereknek.

Folytassam?

Pedig még nem beszéltünk arról, hogy micsoda fejetlenség, kapkodás, máskor meg bűnös semmittevés jellemzi a vírusjárvány kezelését.

A jó kormányzás nem egyenlő az önkény hatalmának megteremtésével, a viták megölésével, az állandó harci készültséggel.

A jó kormányzás otthont teremt a hazából és nem háborús terepet.
A jó kormányzás vigyáz ránk, nem pedig kiszolgáltat bennünket.

Le kellene vonnunk közösen a következtetést: akkor lesz itt közjót szolgáló kormányzás, ha nem ők kormányoznak.

Jöjjenek az európai demokraták!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...