Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A héten marad az őszi borongós, felhős időjárás, néhol enyhe csapadékkal és élénk széllel, ám hidegebb idővel nem kell számolni.

Hétfőn dél és délnyugat felől csökken a felhőzet, de az Észak-Alföldön, az Északi-középhegységben és Budapest térségében csak lassan szakadozik a felhőzet, és egyes tájakon egész nap borult, párás időre számíthatunk.

A Dunától keletre mérsékelt légmozgás lesz jellemző, a Dunántúlon azonban megélénkül a délire, délnyugatira forduló szél, a Kisalföldön és az Alpokalja térségében megerősödik, sőt, viharossá fokozódhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16-20 fok között várható, a tartósan borult tájakon csak 13-15 fok lesz. Este 8-15 fok közé hűl le a levegő. Este az ország nagy részén derült vagy fátyolfelhős időre számíthatunk, északkeleten azonban erősebben felhős tájak is maradhatnak.

Kedd reggelre több helyen párássá válik a levegő, és köd vagy rétegfelhőzet is képződik. Az Északnyugat-Dunántúlon olykor élénk lökések kísérik a déli szelet, máshol gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali hőmérséklet 4-10 fok között alakul.

Majd a köd és rétegfelhőzet feloszlása után az ország nagy részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Főként a Nyugat-Dunántúlon növekszik meg a felhőzet, ott elszórtan eső, záporeső is előfordulhat, és a délkeleti szél itt északira fordul, és megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15-20 fok között alakul, de az északnyugati határvidéken pár fokkal hűvösebb is lehet az idő.

Szerdán a hajnali pára és köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, de helyenként tartósabban megmarad a köd és a rétegfelhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, a légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-19 fok között, a legalacsonyabb éjszakai pedig 4-10 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte a hajnali pára, és köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a felhőzet, helyenként gyenge eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-17, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 2-9 fok között alakul.

Pénteken többnyire felhős vagy borult lesz az ég, több helyen lesz várható eső, zápor. A délutáni órákban azonban északkelet felől csökken a felhőzet. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-16, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 4-9 fok között alakul.

 

Forrás: Blikk

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: