Budapest, 2015. március 6. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond az Országgyûlési Múzeum újranyitása és A magyar törvényhozás ezer éve címû állandó történeti kiállítás megnyitója alkalmából rendezett ünnepségén az Országház Látogatóközpontjában 2015. március 6-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A házelnök még csütörtökön avatta fel az egykori miniszterelnök, gróf Tisza István szobrát a szabolcsi Cégénydányádon. Az eseményen elmondott beszédére reagál írásában Lendvai Ildikó.

Az MSZP volt elnöke meghökkent azon a házelnöki kijelentésen, hogy a hazafiság egyenlő „a történelmi ország területi egységéért” folytatott küzdelemmel, ez „évszázados magyar létparancs”.

De a beszéd „legpoétikusabb részei már megint kötélről szóltak” – írja a Hírklikken olvasható cikkében.

Hozzátette, „én azért Kövér helyében az egykori kínosan félreérthető mondatai után nem nagyon emlegetnék kötelet senki nyakán”.

A házelnök ugyanis arról beszélt, hogy a „történelmi hurkot” „nekünk, mai magyaroknak kell egy hosszúnak ígérkező küzdelemben végleg leoldanunk a nemzet nyakáról.

Ezt tettük békésen és demokratikusan 1990-ben, 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is az országgyűlési választásokon, és ez lesz a tét 2022-ben.”

Lendvai szerint „ez egy folyton magától visszahurkolódó kötél, avagy választások után mindig gondosan visszakötik, hogy megint lehessen mit leoldani.”

Azzal zárja írását az MSZP volt elnöke, hogy „ha szabad kérnem, az én nyakam körül ne tessenek matatni. Nem lennék igazán nyugodt. Hátha az is úgy sül el, mint a sajtószabadság védelme.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...