Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma este is lelepleződött egy újabb szereplő az RTL Állarcos Énekes című műsorában. A műsor mely második évadban jár már, töretlen közönségsiker.

Nem akárkit rejtett a Béka jelmez ami a mai adásban lelepleződött. Egyik nyomzó sem tudta eltaláni ki szerepelt hétről hétre. A legközelebb Sebestyén Balázs járt, igaz ő a múlt heti adásban már célozgatott rá, hogy Ő lehet, végül elvetette a tippet.

Vicces volt, hiszen Gáspár Laci az első adásban azt mondta – szerinte nem énekes ehhez képest hatalmas meglepetés volt a maszkot rejtő személye.

A nyomozók szerint Oszvald Marika színművészt rejti a maszk, azonban mindannyian tévedtek.

Leesett az álluk a meglepetéstől, mikor kiderült, hogy profi énekest rejt a maszk, ugyanis

A Béka nem más mint Falusi Marian a Padődő zenekar egyik oszlopos tagja.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...