Megosztom másokkal is:
  • 3.2K

Noár az ismert művész osztotta meg az alábbi bejegyzést közösségi oldalán, amit változtatás nélkül közlünk:

Megkésve bár, de törve nem, jöjjön egy kis beszámoló a péntek estéről! Kimondhatjuk, hogy végre visszanyert egy állami ünnepet a társadalmunk a pártpolitikától.

Nem voltak pártzászlók, voltak helyette sárga maszkok, nem voltak politikusok, akik beszéltek volna, voltak viszont szakértők és érintettek, akik hiteles alappillérei a társadalmunknak. Megható és tiszta ünnep volt.

Valódi változás ez, csodálatos zenei kísérettel. Köszönjük, hogy több ezren követtétek velünk élő közvetítésünket a helyszínről, hogy ha nem is tudtatok ott lenni, lélekben velünk voltatok!

Most pedig kérünk titeket, olvassátok el Vilmos Noémi, ötödéves rendező üzenetét a miniszterelnöknek:

“Vilmos Noémi vagyok, a körülmények ellenére továbbra is ötödéves színházrendező-hallgató.

Augusztus 31-én, egy előző időszámításban, de ugyanezért az ügyért, már volt szerencsém méltatlankodni kicsit a színpadról: lényegében arról, hogy rosszul vagyok – a mi ügyünkről alig tud valaki rajtunk kívül, mi se tudunk eleget másokéról, márpedig semmi esélyünk érdemben tiltakozni, amíg ez az alapállapot gyökeresen meg nem változik, és nem egymás mellé állva állunk ki magunkért.

Elmondtam, eltelt 53 nap, és most sokkal jobban vagyok. Mert ez a bizonyos alapállapot gyökeresen megváltozott.

Szóval, ha ez a mikrofon, meg ez a gyarapodó, egybegyűlő közösség ilyen mágikus hatással bír, akkor most megpróbálkoznék még valamivel.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Gondolom, Ön most nem áll itt köztünk, pedig a szüleimtől úgy tudom, vett már részt lelkesen hasonló eseményen. Mindenekelőtt bocsánatot szeretnék kérni, mert nyáron dühömben bekövettem Önt a Facebookon és írogattam néhány ironikus kommentet a posztjai alá, de azóta megtapasztaltam az egyetemfoglalás közepette, hogy demokráciát működtetni mennyire irgalmatlanul nehéz.

Minden este mindent megvitatni, mindenkit végighallgatni, mindenről szavazgatni, amikor én annyira pontosan megérveltem már, hogy mi az igazság – nagyon fárasztó és nagyon bosszantó. Aztán többnapnyi, olykor meglehetősen parttalannak tűnő diskurzus közben elhangzik egy mondat, ami rávilágít, hogy miért nincs igazam – az is bosszantó, de az azért visszaadja a hitemet.

És megtanultam elfogadni, hogy ha a többség mást gondol helyesnek, mint én, bízom bennük és az egység erejében. De a legnagyobbnak tűnő döntések is csak stációk az igazi folyamatban, szóval nem fogom be. És mindig újra meghallgatnak, sőt, talán nekem is volt már pár találó mondatom mást gondolók számára az utóbbi 53 napban.
A Fórumainkon használunk kézjeleket, például egyetértésre, vagy egyet nem értésre. Az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor még be sem fejeztem a mondandómat, de már látom a kezeken, hogy ez most nem volt annyira találó mondat. Megtanultam ennek ellenére is végigmondani, amit szeretnék, hátha csak nem jól fejeztem ki magam, de nagyon remélem, sosem fogom megtanulni teljesen figyelmen kívül hagyni ezeket a kezeket.

Tisztelt Miniszterelnök úr.

Ha már itt vagyunk és most, akár ki is emelhetjük ezt a pillanatot az elmúlt évek temérdek vészjósló pillanatából, melyek ide vezettek – kicsit sok az egyet nem értő kéz a magasban, és ez mindannyiunknak nagyon bosszantó. Tudom, hogy a kormány szerint az SzFE ügyéhez már nincs köze a kormánynak – szerintem ezt Ön sem gondolja igaznak, de ennek a pillanatnak amúgy is épp abban rejlik az ereje, hogy végre nem csak egy ügyről van szó, hanem az összesről.

2020. október 23-án ismét sokan gondoljuk úgy, hogy Magyarország sajnos nem teljesít valami jól. Egyre többen már nem csak gondoljuk, hanem húsunkba vágva érzékeljük is. Sajnálom, hogy már nincs szemünk azt látni, hogy mi mindenért tartozunk mindemellett hálával Önnek, Önöknek. De talán intő jel lehet, hogy már ki sem látunk a bajból, amit Ön, Önök okoztak, és felelősséggel tartoznak érte, hogy az eltussolás, elhazudás, megzsarolás helyett inkább megoldják őket.

Nem lennék a helyében, Miniszterelnök Úr, elég nagy melónak tűnik – de nem kell egyedül, nem kell mindenhez érteni. Csak ebben a pillanatban például épp itt sorakozik rengeteg szakmából rengeteg szakember, rengeteg itt dolgozni, itt alkotni, itt élni akaró magyar, aki örömmel venné, ha segíthetne megteremteni azt a jogállamot, amiben értéke van a tudásának, amivel saját maga kizsigerelése nélkül szolgálhatja honfitársait. A többség bizalmat szavazott Önnek, de a legnagyobbnak tűnő döntések is csak stációk a folyamatban.

Ha Ön egy jól teljesítő országot kíván vezetni, fontos lenne, hogy ne vegye le a szemét közben az országról, aminek a szolgálására vállalkozott. Mi a magunk szakmájában ugyanezt tesszük, ezért vagyunk most itt. Ha az elmúlt évek nagyon-nagyon rossznak bizonyult döntéseit összességében értünk hozta, és nem a pénz, a hatalomvágy, a cinizmus vezette Önöket, akkor minden oké: ennyi ember hangja talán most végre elér Önhöz, és elindul a belátás és a közös munkánk a rendbehozatalért.

Ha viszont igaza lenne az ország pesszimistább hányadának az Ön megítélését illetően, akkor nagy kár volt hagyni, hogy minden évben, minden március 15-én és október 23-án bölcsődétől a sírig az összes magyar tudatába legyen vésve, hogy forradalmat csinálni márpedig lehetséges.

Ahogy így elnézem, a nemzeti együttműködés rendszere megteremtődött.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Egybegyűltek, számítsunk egymásra a továbbiakban is!”


Megosztom másokkal is:
  • 3.2K