Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az általuk követelt autonómia nem csak létkérdés, de az ország legalapvetőbb érdeke is – mondta.

Hegedűs Zsuzsa szociológus a 444.hu-nak beszélt arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómia iránti követelésen nemegyszerűen létkérdés, hanem a legfontosabb feltétele annak, hogy az adott ország ne szoruljon a tudás alapú globális világrendszer perifériájára

Az Orbán Viktor miniszterelnöknek a társadalmi konfliktusok kezelésével és megoldásával kapcsolatban tanácsokat adó szakember szerint az akadémiai és felsőoktatási területend dolgozókutató, és felsőoktatási aktor számára az autonómia nemcsak abszolút prioritás, hanem az ország legalapvetőbb érdeke.

A szociológus szerint az SZFE-s hallgatók és oktatók tiltakozása példaértékű módon provokál dialógust, és most a kormányon a sor, hogy szóba álljon velük.

A lapnak azt nem árulta el, hogy ezt elmondta-e Orbán Viktornak is, de azt igen, hogy nem megy el a pénteki tüntetésre.

Az SZFE és a mellettük szolidaritást vállaló egyetemi hallgatók, pénteken tartanak felvonulást a szellemi szabadság jegyében.

 

Forrás: HVG

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: