Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kamara felfüggesztette Czeglédy Csaba ügyvéd engedélyét

Czeglédyt korábban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolták.

„Most éppen – miután már annyi mindent elvettek tőlem – az ország fura urai a hivatásomat is el akarják venni tőlem, amihez gyáva módon asszisztálnak az ügyvédi kamara vezetői, élükön a hajlékony gerincű, Fidesz-kollaboráns Bánáti Jánossal. Lelkük rajta.

Még az sem zavarja őket – nyilván nem, hiszen ez a rendszerük lényege –, hogy az egzisztenciámat fenyegetik. Csupán két gyermekemről kell gondoskodnom. Lényegtelen. Szerintük.

Tavaly nyáron döntött úgy a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék három bírájával szemben, hogy vádirat nélkül is folyhat ellenem büntetőeljárás. Nem igazán volt erre példa az ’50-es évek óta, de látszik, hogy az urak szeretnek nosztalgiázni (nem a diktatúrával volt a gondjuk, csupán azzal, hogy nem ők csinálták).

Az ügyvédi kamara tavaly nyár óta egyértelműen akként foglalt állást, hogy mivel nem emeltek ellenem újra vádat, és az az eljárás, amiben korábban vádat emeltek ellenem, megszűnt, nincsen törvényes ok és kötelezettség az ügyvédi tevékenységem gyakorlásának felfüggesztésére.

Aztán kaptak egy telefont, hogy ezt gondolják másként. És így is lett” – írta Czeglédy.

 

 

 

Forrás: ATV / Hírklikk / Facebook

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...