Megosztom másokkal is:
  •  

Az MTI még azt a közleményt sem adja ki, amiben beszámoltunk arról, hogy pert nyertünk az MTI ellen – Újabb pert indítunk

Az MTI még azt a közleményünket sem adja ki, amelyben arról számoltunk be, hogy pert nyertünk az MTI ellen, amiért több közleményünket sem adták ki.

A pártállami cenzúra még azt is elhallgatja, hogy a DK pert nyert a cenzúra ellen. A DK ezért újabb pert indít a közmédia ellen.

A közleményt, amit az MTI arra hivatkozva utasított vissza, hogy az nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, alább teljes terjedelmében közöljük:

A Demokratikus Koalíció pert nyert a kormány által kézivezérelt MTI ellen

A Demokratikus Koalíció korábban azért indított pert az MTI ellen, mert sorozatosan megtagadták olyan közlemények kiadását, amelyek a kormányt bírálták, esetleg a miniszterelnökről vagy a hozzá közel álló fideszes holdudvarba tartozó oligarchákról szóltak.

A Demokratikus Koalíció most első fokon történelmi pert nyert az MTI ellen: a bíróság négy közleményről mondta ki, hogy a médiaszolgáltató szerződést szegett a közlés megtagadásával, ezért arra kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót, hogy az alábbi közleményeket adja ki az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül:

– “Soron kívül vehet házat a budai Várban az Orbán-vej”

– “Ne a magyar adófizetők, hanem a felelősök fizessék ki az Orbán vejéhez került 13 milliárd forintot!”

 – “Hiába mentünk be az EMMI-be a felcsúti TAO-számlákért, a minisztérium tovább hazudozik, hogy magánál tartsa a kiperelt iratokat”

– “DK: Reagálás a bíróság ítéletére”

Mi, európai magyarok úgy gondoljuk, hogy jogunkban áll kimondani a véleményünket a Fidesz-kormány, Orbán Viktor, vagy az ő strómanjainak aljasságai kapcsán. Ezt a továbbiakban is meg fogjuk tenni, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy hírügynökséget kézivezéreljen és cenzúrázzon a kormány. A DK-t ebben a perben is a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda segítette.

Barkóczi Balázs

A DK szóvivője


Megosztom másokkal is:
  •