Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden erőnek megvan az ugyanakkora de ellentétes irányú ereje – trajta a fizika. Most nem tudom, hogy mennyire igaz ez a politikára globálisan, de azt tudom, hogy az SZFE esetében igaz.

Minél erőszakosabb a kormány és a kormány által kinevezett “százezredes úr”, annál nagyobb a civil társadalom támogatása és ereje a velük szmeben.

Kérdés meddig mer még feszíteni a kormány?

Most, hogy Szarka “százezeredes úr” lekapcsoltatta az internetet a diákoknál máris megérkezett a civil válasz:

Hálózsákot, takarót és egy erős routert is vittek az SZFE-s diákoknak

Éleződik a patthelyzet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, az új vezetőség egyre keményebben lép fel az egyetemfoglaló diákokkal szemben. A szóbeli nyomásgyakorlás után a kuratórium által kinvezett új kancellár lekapcsoltatta az internetet a Vas utcai épületben és lecseréltette a zárakat az Ódry színpadon, ahol a diákok a hallgatók tartották.

Ha ők lezárhatják előttem az utat, akkor vezetőként én is lezárhatok egy-két helyszínt, amelyiket én úgy gondolom

– jelentette ki Szarka Gábor, aki azt is mondta, hogy a lehető legtovább el fog menni abban, hogy „ezt a belső anarchiát” megszüntesse.

Csütörtök éjjel titkos szolidaritási akciót tartottak az egyetem Vas utcai épületénél. Az eseményen több mint száz szakmabeli vett részt, vittek takarót, hálózsákot, élelmiszert és egy erős routert is a hallgatóknak.

Nagyon jó, hogy ennyien kiálltunk őrségbe és a sok adomány is hasznos és jó helyre megy, de most arra lenne szükségük, hogy kívülről kapjanak egy nagy adag megerősítést
– mondta a Színház Online szerint Makranczi Zoltán színész. Az átadás közben halkan dúdolták a Titkos egyetem című dalt, hogy a közeli lakókat ne zavarják az akció ideje alatt.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: