Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Antal Imre óta a legnagyobb magyar televíziós újra képernyőn!

A 24.hu értesülése szerint visszatér az RTL képernyőjére Friderikusz Sándor. A televíziós egy új formátumú műsort fog vezetni, mely egy kis időutazással van megfűszerezve.

Életünk története – sztárpárok jövőutazása a címe vadonatúj talk shownak, amelyben Friderikusz vállalta a házigazda szerepét.

Friderikusz a műsor házigazdájaként beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időben.

A csatorna közleménye szerint a műsor epizódonként két ismert embert lát vendégül: szerelmespárokat, házastársakat, testvéreket, akik között mély és szoros a kapcsolat. Olyanokat, akik ismerik, szeretik egymást, életük összehangolt, és úgy tervezik, hogy együtt fognak megöregedni. Ahogy a szinopszisban olvashatjuk:

Egyetlen dologban lehetnek biztosak: a múltjukban, és abban, hogy a közösen megélt idejük közelebb hozta őket egymáshoz, vagy legalább a megértéshez. Azt azonban, hogy az egyéni életük és a kapcsolatuk végül mivé lesz, csak az idő mondhatja meg.

Az Életünk története – sztárpárok jövőutazása a közlemény szerint visszatekintést kínál, számvetést és szembesülést az elmúlással.

A műsort a Magyar Film- és Média Akadémia gyártja, producere Máté Krisztina. Az első adást november elsején 21:20-tól láthatják az RTL Klub nézői. A műsorban biztosan vendég lesz a Csobot Adél – Istenes Bence páros, a többi résztvevő kilétét a csatorna egy későbbi időpontban leplezi le.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Mindent feltesznek egy lapra Orbán ellen – Egy hetes tüntetéssorozat indul

A Tanítanék Mozgalom az Egységes Diákfronttal tüntetést szervez a bosszútörvény elfogadásának megakadályozása érdekében, közölték közleményben. A 24.hu szerint a Tanítanék Mozgalom a Kossuth téren tervez...

Ilyen katasztrófális állapotban van az egészségügy – tízezrek olvasták a kétségbeesett gyermeksebész üzenetét

163 gyermeket volt kénytelen egyetlen nap alatt ellátni a budapesti Szent János kórház gyermeksebészete. A budapesti Szent János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeleti szolgáltatásai Észak-...

Fontos változás az autósoknak: Megváltozik jövőre a gépjárműadó is

A gépjárműadót jelenleg két egyenlő részletben kell befizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Azonban a 2024-es év jelentős változásokat hoz ezen szabályozásban. A magyar kormány...