Halálos sebet kapott a Fidesz – hiába nyertek a hétvégén, ez volt a legnagyobb szög a koporsójukba

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az a helyzet, hogy hétvégén egy kiéletett helyzetben az összellenzék jelöltjét legyőzte a Fidesz jelöltje. Azonban ez a győzelem az, amiért túl nagy ártat kell fizetnie a Fidesznek. Méghozzá akkorát, amekkorát nem is gondoltak.

Mindent bevetettek annak érdekében, hogy a borsodi időközi választáson nyerjenek. Szó szerint mindent. Miniszterek és Fidesz prominensek kampányoltak Koncz Zsófia mellett és előkerültek a krumplis zsákok:

A kép illusztáció

A Fidesz agytrösztje Artur Finkelstein már annak idején megmondta: „Éles helyzetben az emberek a korrupt és a kétbalkezes közül, mindig a korruptat fogják választani”.

A teljes jobboldali média ezt a stratégiát követve hétről-hétre megpróbál hülyét csinálni az ellenzéki politikusokból. Pont azért mert ez a látszatot akarják kelteni, ugyanis a korrupció vádját nem tudják lemosnu magukról, ebben az összevetésben pedig csak úgy állja ki a polgári oldal a próbát, ha az ellenfél hülyének tűnik.

Ezzel a krupliosztogatással azonban megsérült a brand. Az emberek csak röhögnek a Fideszen. „Krupli párt”, „krumplis Zsófi” ezeket a szavakat olvasni a teljes interneten. Valamint a mémgyár is beindult:

Arról van szó, hogy ez afféle hitelességi sérülés, mint a „Libás Bajnai” vagy a „Feri a hazug”. Ebbe a fajta brand sérülésbe került az, hogy győzzenek hétvégén.

A Fidesz nevetségessé vált és megbukott az évtizedes stratégia. Most már korruptak és nevetségesek. Erre pedig senki nem szavaz.

Az ellenzék ezzel hatalmas találatot vitt be a kormánypártoknak.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours