Vác, 2019. július 7. Beer Miklós váci megyés püspök (j3) a II. Reménység Családi Napon a Vanyek Béla Sportcentrum alapkőletételén Vácon, a Reménység Sportpályán 2019. július 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A korábbi interjúkötetek után sokan kérdezték a nyugalmazott váci püspöktől, ha ennyi baja van az egyházával, miért nem hagyja ott? Hát azért, mondja, mert rajongva szereti, magáénak érzi és félti.

A közéletért már csak imádkozni szeretnék. Az utolsó pillanatig bízni fogok benne, hogy mind többen ismerik fel: a gyűlölködés, a másik megalázása tévút.

Fenti idézet tételmondat az idén 77 éves Beer Miklóstól, aki több mint egy éve ment nyugdíjba. A nyugalmazott váci püspökkel október 15-én jelenik meg az ötödik, egyben befejező interjúkötet Hozzád megyek címmel. A könyvből a kiadó engedélyével közlünk részleteket.

Az Úristen új pályára állította
A nyugdíjas püspök azt mondja, a sűrű hivatali programok egyik napról a másikra értek véget. Korábban nagyon zsúfolt volt az élete, egyeztetések, plébánosok, polgármesterek látogatásai, ment bérmálni, templomot megáldani, misét mondani.

Vác, 2019. július 7.
Beer Miklós váci megyés püspök (j3) a II. Reménység Családi Napon a Vanyek Béla Sportcentrum alapkőletételén Vácon, a Reménység Sportpályán 2019. július 7-én.
MTI/Szigetváry Zsolt

 

Hivatali időm végül lejárt – egy év ráadást is kaptam –, és elköszöntem. Nem éltem meg törésként a változást.

Amikor eljött Vácról, a tárgyai töredékét vitte csak magával (most Nagymaroson él egy kis lakásban), a legtöbbet el tudta ajándékozni. A költözéskor arra gondolt, végre lesz ideje kicsit olvasni, elrendezni a dolgait, átgondolni ötvenéves papi szolgálatát, de azon vette észre magát, hogy gyorsan megtalálják az új feladatok, új kapcsolatok.

Korábban elmosolyodtam, amikor valaki azt mondta, egy nyugdíjasnak semmire sincs ideje. Ma is mosolygok, de már azon, hogy ez mennyire igaz.

Az Úristen egészen új pályára állította. Alig utazik kevesebbet, mivel sokfelé hívják előadásra, könyvbemutatóra, lelkigyakorlatra, és mindig örömmel megy bárhová, ahol kíváncsiak a gondolataira.

Ferenc pápa támadása, papi nőtlenség
Még soha, egyetlen pápával szemben sem engedtek meg olyan pimasz hangvételt az egyházon belül, mint vele.

Szerinte ez összefüggésben állhat az arctalan kommentvilág térnyerésével: bárki mondhat, írhat bármit, indulatból, tudatlanságból. Ferenc pápa a bírálóit is meglepte, amikor kiállt a kötelező cölibátus mellett. Beer Miklós is változást szeretett volna, de utólag azt gondolja, bölcs dolog volt nem meglépni, az ellentábor alig várta az enyhítésről a bejelentést, hogy újra támadhasson.

Azt hiszem, Ferenc pápa a cölibátus ügyében nem akart egyedül dönteni. Valószínűleg egyetemes zsinatra lesz szükség. A személyes küldetése az, hogy napirenden tartsa a kérdést.

A nyugalmazott püspök titokzatos kegyelemnek nevezi a papi szolgálatot, de emlékeztet arra, a papok is emberek. Húsból és vérből, ahogy a protestáns lelkészek. Nem helyes különbnek gondolni magunkat, és azt mondani, ők „csak” reformátusok.

Beer Miklós sajnálatosnak tartja, hogy a katolikus egyházban nem mernek beszélni, még csak gondolkodni sem bizonyos kérdésekről. Attól félnek, akkor összeomlik a rendszer. Olyan, maguk által alkotott szabályokhoz ragaszkodnak foggal-körömmel, amelyek miatt eltávolodnak egymástól, „szemben Jézus szándékával”.

Ars poeticája, intés a képmutatóknak
Ismer egy kedves, német eredetű imát, amelyet az ars poeticájának tart.

Uram, adj alázatot, hogy ne akarjam megváltoztatni, ami örök érték. Uram, adj bátorságot, hogy megváltoztassam azt, ami csak mulandó forma, és adj bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni az örök érték és a változó forma között.

Azt gondolja, Jézus éppen erről tanított, amikor a farizeusokat a túlzott hagyománytisztelet és a valóság közti feszültségre figyelmeztette.

Jaj nektek, képmutatók, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget. Jézus küldetést bízott az egyházra, ő pedig egyre inkább azt látja, hogy mai világban ez a misszió kudarcot vallott. Ebből pedig az önvizsgálatnak kellene következnie.

Templomtatarozás helyett hitelesség
A korábbi interjúkötetek után sokan kérdezték tőle, ha ennyi baja van az egyházával, miért nem hagyja ott? Erre az a válasza, hogy ő rajongva szereti, magáénak érzi, félti, ezért szeretné, ha valóban a jézusi örömhírt, Isten szeretetét képviselné, mégpedig hitelesen.
Nincs számára ennél fontosabb, nem elhagyni akarja, hanem sokkal büszkébb lenni rá. Kritikának tűnő gondolatai jobbító szándékúak.

Be kell látni, szükség volt a lutheri reformációra is, kellett ez a megrázkódtatás, hogy felébredjünk. Ezért lenne jó, ha belülről tisztulnánk, folyamatosan.

Kérdezték tőle, miként tud az egyház jézusi szegénységről prédikálni, amikor óriási a vagyona a Vatikánban és világszerte, mire azt felelte, ebben is Ferenc pápával ért egyet. Szegény egyházat akarok, a szegények egyházát. Nem normális ez a rengeteg templomtatarozás.

Először ő is megdöbbent, amikor azt hallotta, templomokat adnak el Nyugat-Európában. Nagyon fájt, szomorú lett, de kiderült, hogy a megmaradt, kisebb létszámú közösségek összejárnak és erősödnek, gyorsan átértékelődött benne a dolog.

Istennek az emberek, a hiteles közösségek kedvesek, nem a kőépületek!


Pénzből soha nincs elég?
Felidézi, Ferenc pápa figyelmeztette bíborosait, hogy az az egyház, amely bankbetétjében látja a reménységét, nem Jézus egyháza. Bár mindenki akkor érzi magát biztonságban, ha van elég pénze, de sokan nem tudják, hol a határ. Nekik az anyagiak már nem az eszközt, hanem a célt jelentik, ami függőséget okoz, rabbá tesz.

Legyen tartalék a betegség, a munkanélküliség, baj esetére, de nem lehet az élet központi mozgatórugója a minél magasabb fizetés.

Észrevétlenül lehet a pénz rabjává válni.

Keresztelő Szent János azt tanítja, akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek egy sincs. Akinek étele van, tegyen hasonlóan. Már jó ideje a pénz körül forog minden, szinte mindenki elhiszi,
csak a vagyon, a fizetés számít, már bátorság kimondani, hogy nem a pénz az igazi értékmérő. Nyilvánvaló, nem szabad elvenni másét, de az senkinek nincs megtiltva, hogy adjon. Fel kellene ismerni, a vagyonunkat csak kölcsönbe kaptuk az Úristentől, hogy használjunk vele.

Beer Miklós szerint ez ma nem szokványos, de ki lehet lépni a fősodorból, nem kell mindig a tömeggel haladni….

Az interjú teljes terjedelmében itt a 24.hu -n olvasható.

 

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: