Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hiába a kétharmad a tét, a borsodi választók fele sem ment el szavazni.

Az Index stábja Bíró László eredményvárójára kapott meghívást, ott is vannak. Bár szerettek volna Koncz Zsófiához is delegálni újságírót, de a Fidesz közölte: zártkörű a rendezvény.

Az összellenzéki jelölt az urnazárás után Facebook oldalán köszönte meg mindenkinek, aki élt demokratikus jogával és elment választani, függetlenül attól, hogy kire húzta be az X-et.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke is szavazatszámlálóként tevékenykedik Borsodban, ő Tiszaújvárosban vállalta, hogy őrzi a szavazás tisztaságát.

61,82 százalékos feldolgozottságnál Bíró 411 vokssal vezet.

69,09 százalékos feldolgozottságnál a fideszes jelölt átvette a vezetést, 248 szavazattal előzi meg Bíró Lászlót.

Zajlik a szavazatok összeszámlálása, a valasztas.hu adatai alapján közöljük a részeredményeket.
75,45 százalékos feldolgozottságnál:
Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 49,63 százalék – 12 970 szavazat
Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP) 47,09 százalék – 12 307 szavazat
Tóth Ádám (független) 2,27 százalék – 594 szavazat
Váradi Gábor (független) 0,78 százalék – 203 szavazat
Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt) 0,23 százalék – 60 szavazat

87,27 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófia már 15571 szavazatot tudhat magáénak, Bíró László 14600-at. 981 voks a különbség.

90,91 százalékos feldolgozottságnál:

  • Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP) 49,85 százalék – 16 154 szavazat
  • Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP) 46,86 százalék – 15 185 szavazat
  • Tóth Ádám (független) 2,27 százalék – 737 szavazat
  • Váradi Gábor (független) 0,78 százalék – 252 szavazat
  • Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt) 0,25 százalék – 80 szavazat

 

95,45 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófiának már 1136 szavazatnyi előnye van.

Gyakorlatilag kimondhatjuk, leírhatjuk , hogy a választást a Fidesz-KDNP jelöltje Koncz Zsófia nyerte.

 

 

Forrás: Index / valasztas.hu / Infostart

 

 

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: