Márki-Zay Péter Fotó: Nyugat.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

LÁZÁR JÁNOS MÁSHOGY EMLÉKSZIK…

Országgyűlési képviselőnk, kastélytulajdonos földesurunk, ménesgazdánk, villamos- és dohányszakértőnk, őlordsága Lázár János tegnap egy roppant szórakoztató interjút adott (szerintem inkább vett) a Magyar Nemzetben.

Ha egyszer bátorkodna kiállni egy élő beszélgetésre (ha már tavaly polgármester-választásra a Fidesz hiába győzködte), bizonyára remekül elbeszélgetnénk az agrárium jövőjéről (ehhez én sajnos nem értek), vannak azonban olyan állításai, ahol kénytelen vagyok felfrissíteni emlékezetét, mert tévedni méltóztatott:

– Lázár úr szerint három év után vége a kegyelmi időszaknak – szerintem a város projektjeinek elbuktatása, anyagi tönkretétele, és a becsületes polgárok elleni lejáratókampányok eddig sem nevezhetőek kegyelmi időszaknak
– Lázár úr szerint 3 év után nem lehet visszafelé mutogatni – szerintem ezt a 10 éve mással sem kampányoló Fidesznek kellene megfontolnia
– Lázár úr igazolatlan hiányzásokkal vádol – ezzel szemben én minden nap itt dolgozom, őt viszont csak akkor látjuk Vásárhelyen, amikor FIZETETT HIRDETÉSBEN reklámozza reggeli sétáját a közösségi médiában

– Lázár úr szerint én nem tartom be ígéreteim a városnak – ehhez képest én tavaly minden 2018-as ígéretemmel elszámoltam, képviselő úrtól viszont még mindig sokan várják a sírmegváltási díj eltörlését, az 1500 fős munkáltatót, vagy a K-Art-osok kártalanítását…
– Lázár úr szerint a Fidesz vidékpolitikája a kicsiknek kedvezett, ezzel szemben ő és rokonai csak Csongrád megyében is több mint 500 hektárt nyertek a földárveréseken
– Lázár úr szerint a Fidesz visszaállította a kistelepülések iskoláit – valójában éppen ők zárták be, Mártélyon alig egy hónapja…

– Lázár úr szerint Vásárhelyre visszaszivárogtak azok, akik a 90-es és 2000-es években tönkretették az országot – a valóságban visszaszivárgókról nem tudunk, Lázár János adósságaitól viszont már többször is az adófizetőknek kellett megmenteniük a várost: 2012-ben 23 milliárddal, 2018-tól 6 milliárddal, amit azóta is fizetünk a Belügyminisztériumnak, a kórháznak, a Magyar Követeléskezelőnek és rengeteg beszállítónak)
– végül Lázár úr úgy emlékszik, hogy ő mondott fel Orbánnak – ez azonban a két 2018 áprilisi rádióinterjú, valamint Lázár úr akkori nyilatkozatai és sértődött viselkedése alapján egészen máshogy történt…

Nehéz eldönteni, hogy Lázár János az igazmondáshoz vagy a mezőgazdasághoz ért kevésbé, miután a sajtóból megtudhattuk, hogy a korábban magánkézben még nyereséges Ménesbirtok, amit azóta tízmilliárdokért megvásároltak és tízmilliárdokkal támogattak, immár állami kézben, Lázár úr vezetése alatt a megígért nyereségesség helyett immár veszteséges…

Lázár mezőhegyesi ménesbirtoka újabb 8,5 milliárdot kapott a kormánytól

Újabb milliárdok ömlenek a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokba. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint 8,5 milliárdért elindul nemzeti öntözési mintaprogram az állami cég által használt 5500 hektáron. A döntés az indoklás szerint „a mezőhegyesi ménesbirtoknak a magyar állattenyésztésben és növénytermesztésben betöltött kiemelkedő szerepére figyelemmel, a fenntartható vízgazdálkodás, valamint a versenyképes, profitábilis és önellátásra képes mezőgazdaság erősítése és megteremtése érdekében” történt.

Két hét múlva személyesen is találkozunk a szegedi bíróságon, Lázár úr ugyanis beperelt, mert szerinte én őt alaptalanul korrupcióval vádoltam…

***

Lázár János nincs száműzetésben

Az ország, sőt a Fidesz sorsa is azon múlik, hogy a vidéken élő fiatalok számára tud-e jövőt biztosítani – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Lázár János egykori kancelláriaminiszter. A politikus kiemelte: 2018 óta tanul és tapasztalatokat szerez, látszólag kis feladatokat lát el nagy alázattal.

 

Forrás: Dr. Márki-Zay Péter közösségi oldala

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...