Tragédia: Meghalt a világsztár – újabb rocklegenda zúz már a mennyei színpadon

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

65 éves korában meghalt Eddie Van Halen, a Van Halen együttes alapítója és gitárosa – írja a TMZ. A hírt fia, Wolfgang a Twitteren jelentette be.

A zenész több mint 10 éve gégerákkal küzdött, öt évig Németországba járt sugárkezelésre. Az elmúlt 72 órában rengeteget romlott az állapota, az orvosai észrevették, hogy a tumor ráhúzódott az agysejtjeire és más szerveire.

A Santa Monica-i St. Jonhs kórházban hunyt el a családja körében. Sokáig rengeteget dohányzott, de szerinte a rákját nem az okozta, hanem egy fém pengető, amit több mint húsz éve sokszor tett a szájába.

A Van Halent 1972-ben alapította Eddie, a bátyja, Alex (dobos), Michael Anthony (basszusgitár) és David Lee Roth énekes Pasadenában.

Az 1978-as Eruption című album jelentős részét Eddie írta, ezzel az albummal kerültek be a ’80-as évek köztudatába. Itthon legtöbben talán a Jump című számáról ismeri a bandát. Popkulturális hatását jelzi, hogy Michael Jackson 1983-as slágerében, a Beat itben is az ő gitárszólója szerepelt, de gitározott és vokálozott a Queen-tag Brian May szólólemezén is.

A Van Halen testvérek állandó pontot jelentettek a banda életében, sőt 2006 óta Wolfgang volt a banda basszusgitárosa. A Van Halen bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, 2012-ben pedig a Guitar World minden idők 100 legjobb gitárosának listáján az első helyre választották Eddie Van Halent.

telex.hu

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours