Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma az Európai Bíróság súlyos ítéletet hozott Orbán ellen – erről bővebben itt olvashat – de úgy néz ki Brüsszel még komoly leckéket adott a miniszterelnöknek.

A legnagyobb csatáját is leveszítette Orbán Brüsszelben, legalább akkora bukás ez, mint Napóleon Waterloo-i csatavesztése.

Ne tévedjünk most Orbánnak keményen a kezére csapnak és elveszik a pénzét – ami után nehezen fogja “kidellázni az udvartartását”. Kérdés ezután mennyire maradhat egyben a jobboldali tábor.

Ugyanis a “Brüsszeli Bürokraták” nem engednek Orbán zsarolásának.

Közös véleménycikket tett közzé a Politico brüsszeli uniós portálon az Európai Parlament négy meghatározó politikai csoportosulása, amelyek együtt a parlament jelentős többségét adják. Manfred Weber, az Európai Néppárt, Dacian Ciolos, az Európa Megújul, Iratxe Garcia Perez, a Szociáldemokraták és Ska Keller, valamint Philippe Lamberts a Zöldek részéről “Az európai értékek nem eladók” címmel pubikálták álláspontjukat.

A téma mindennapos az európai politikában. Javában zajlanak az Európai Parlament, a tagállamokat tömörítő Tanács és az Európai Bizottság között az intézményközi tárgyalások a következő hétéves költségvetésről és a 750 milliárd eurós újjáépítési alapról, amelyről júliusban egyeztek meg az állam- és kormányfők.

Az egyik legnagyobb vita, hogy hozzákössék-e jogállamisági feltételekhez az uniós kifizetéseket.

A soros elnökséget ellátó német kormány kompromisszumus javaslatai egyre gyengülő és nehezebben számon kérhető feltételeket és lassú eljárást tartalmaznak, ezzel szemben pedig nő az elégedetlenség. Ugyanakkor a tét az, hogy január 1-jétől elérhetők lesznek-e azok a források, amelyekre nagyon számítanak a járvány által legyengült gazdaságok.

A négy frakcióvezető írásából az derül ki, hogy nem hajlandóak belemenni egy felvizezett javaslat elfogadásába.

A Parlament hozzájárulása nélkül pedig nem hozhatók meg a szükséges jogszabályok. “Elakadtak a viták, amelyeket túszul ejtettek a nemzeti kormányok, akik ellenzik azokat az erőfeszítéseket, amelyek az alapok elosztását a jogállamiság betartásához kötik” – szögezik le a politikusok.

Szerintük elfogadhatatlan, hogy “egyesek szembemennek a nyáron aláírt megállapodással, és készek túszul ejteni a helyreállítási tervet saját érdekeik szolgálatában – és továbbra is aláássák a jogállamiságot.”

Az aláírók szerint kulcsfontosságú, hogy a viták miatt ne szenvedjen késedelmet az alapok folyósítása, ugyanakkor ki kell tartani amellett a kötelezettség mellett, hogy a finanszírozást a jogállamisághoz kössék.

Országok említése nélkül a következő bírálatok fogalmazták meg “egyes államok” kapcsán:

  • sajtószabadság és civil társadalom elleni támadások,
  • médiavállalatok oligarchák kezébe jutása,
  • a félelem és az ellenőrzés légkörének megteremtésére a nemzeti igazságszolgáltatási rendszer minden szintjén,
  • egy maroknyi ember átvette az irányítást a közpénzek és a közbeszerzések felett.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: